Epres túrógombóc

Epres túrógombóc  recept
Hozzávalók
•  500 g túró (félzsíros)
•  120 g búzadara
•  3 db tojássárgája
•  3 db tojásfehérje
•  1 db citrom héja
•  1 csipet só
•  200 g eper

Elkészítés módja

1. Először a túrót, a búzadarát, a tojássárgáját, valamint egy csipet sót mérjük egy edénybe.

2. Egy fakanállal jól keverjük össze, majd fóliával fedjük le és hagyjuk állni két óra hosszán keresztül, hogy a búzadara felpuhuljon.

3. Ha eleget állt a búzadarás-túrós keverék, verjük kemény habbá a tojásfehérjéket, majd kis adagokban, óvatosan keverjük a túróhoz.

4. Egy fazékban forraljunk enyhén sós vizet és állítsuk be a lángot, hogy lobogva forrjon a víz.

5. Vizes kézzel formázzunk gombócokat a túrós masszából.

6. Minden gombóc közepébe tegyünk egy szem epret (én mirelit epret használtam felengedés nélkül) és tegyük őket a lobogó vízbe.

7. Amint feljönnek a gombócok a víz tetejére, már jók is - kb. 5 perc. (Az első gombócot vágjuk félbe, hogy biztosan átfőtt-e.)

8. A kész gombócokat forgassuk át a pirított zsemlemorzsában.

A leírásban szereplő Epres túrógombóc recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (túrógombóc) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Epres túrógombóc recept - 6 hozzászólás

  1. epertündér
    epertündér #5397 2013. 05. 20. 11:24 Válasz

    Sajna nekem nincs kertem itt a panelban ,de imádom az epret minden formában ! :D Rengeteg epres receptem van,meg lesz is ! :D Egyszer ha kerthez jutok az biztos,hogy eperrel lesz a fele beültetve ! :D

  2. zsuzsa56
    zsuzsa56 #5393 2013. 05. 20. 09:42 Válasz

    Nálunk még csak ezután érik az eper,sok gondot fordítok rá,és remélem meg is tudom majd mutatni a képeket.Sütök többféle édességet,és feltöltöm ide.

  3. epertündér
    epertündér #5297 2013. 05. 15. 22:35 Válasz

    Így van !Rengeteg étel készítek eperrel ,egy nagyon Kedves Barátom kedvéjért !

  4. spajzgirl
    spajzgirl #5295 2013. 05. 15. 21:59 Válasz

    úgy látom rengeteg recepted készül eperrel

  5. manócska
    manócska #5247 2013. 05. 14. 14:01 Válasz

    Nagyon szuper recept:))

  6. cherryka
    cherryka #5173 2013. 05. 13. 12:33 Válasz

    Kedves Epertündér! Igazán nagyon klasszak a receptjeid, és már most úgy vélem, hogy nagyszerű finomságokkal fogod gazdagítani Te is az oldalt! Egyúttal üdvözölnélek is köztünk. ;)
    De engedj meg egy aprócska észrevételt, kizárólag csupán jó szándékból. Ahogy nézem, ez az 5. mai recepted. Mivel még új vagy itt, ezért szólnék, hogy az oldalon 4 recept a napi limit, így a Mesterszakácsok - ha ettől többet töltesz fel egy nap, akkor - azt csak a következő napon fogják megjeleníteni a receptek közt (így lehet, hogy majd lekerül a főoldalról, és nem fogják a többiek látni, amikor megjelenik). Értünk van ez a korlátozás, hogy a a sok-sok új recept közt ne "kallódjanak el" a nagy forgatagban az újonnan beérkezettek.
    Ha időd engedi, lesd meg az oldal alján található "Gyakran ismétlődő kérdések" hivatkozást, ott sok hasznos infó megbújik az oldal használatával kapcsolatban. Ne ijedj meg, csak első látásra tűnik soknak, pár nap, és a kisujjadban lesz! ;)

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.