Csokoládékosárkák fehér csokoládés krémmel, karamellizált őszibarackkal

Elkészítés módja
1. A csokoládét gőzfürdő fölött, kevergetve olvasszuk fel. A szilikonos muffin formákat ecsettel kenjük ki egy réteg csokoládéval, majd pár percre helyezzük be a hűtőszekrénybe, hogy a csokoládé teljesen megdermedjen. Ezután vegyük ki a hűtőből, majd kenjünk rá még egy réteg csokoládét és ismét tegyük be a hűtőbe, hogy megdermedjen. Végül harmadszor is kenjük meg egy réteg csokoládéval, majd ismét a tegyük be a hűtőbe pár percre.
2. Amikor a csokoládé már szépen megdermedt, vegyük ki a hűtőből, majd óvatosan kicsit lazítsuk körbe a forma tetején a csokoládét, végül pedig egy óvatos mozdulattal fordítsuk ki a formából. Ezután a csokoládé kosárkákat felhasználásig tegyük vissza a formába, majd a hűtőszekrénybe. A fehér csokoládét szintén gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hagyjuk visszahűlni.
3. A mascarponét keverjük simára az ízlés szerinti mennyiségű porcukorral, a vaníliás cukorral és a reszelt citromhéjjal, majd keverjük hozzá a kihűlt, de még folyós, olvasztott csokoládét. A habtejszínt verjük kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a mascarponés-csokoládés krémhez.
4. Az őszibarackokat hámozzuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel és csepegtessük le citromlével. Egy serpenyőbe tegyük bele a cukrot, majd karamellizáljuk világos barnára. Ezután vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá a feldarabolt barackot, szórjuk meg a vaníliás cukorral és őrölt fahéjjal, majd óvatosan keverjük össze.
5. Tegyük vissza a tűzre és öntsük hozzá a bort, szintén keverjük össze, majd pár perc alatt karamellizáljuk meg az őszibarackot. (Ezalatt az idő alatt a leve szépen besűrűsödik) Az elkészült barackdarabokat szedjük ki egy tányérra, majd teljesen hűtsük ki.
6. Közvetlenül tálalás előtt töltsük meg a csokoládékosárkákat a mascarponés-csokoládés-habos krémmel, majd a tetejére kanalazzuk rá a karamellizált őszibarackot.
Nagyon jól néz ki:)
Hmmmmm!Gratulálok!Megy a kedvencekhez... :)
Gratulálok nagyon finomat és szépet sütöttél.
Köszi a receptet Marcsi