Omlett zabpelyhes lángossal

Elkészítés módja
1. A tojásokat üssük fel egy tányérba, majd keverjük hozzá az apróra felvágott petrezselyemzöldet.
2. Ízlés szerint sózzuk és szórjuk meg őrölt borssal.
3. A vöröshagymát vágjuk félbe, majd vágjuk fel vastagabb szeletekre.
4. A paradicsomot vágjuk cikkekre.
5. Az olajbogyó levét csepegtessük le.
6. Öntsük az olajat egy serpenyőbe és melegítsük fel, majd adjuk hozzá a felszeletelt vöröshagymát és pároljuk üvegesre.
7. Ezután adjuk hozzá az olajbogyót és pároljuk tovább.
8. Végül tegyük bele a cikkekre vágott paradicsomot is.
9. Pár perc után öntsük rá a megpárolódott zöldségekre a petrezselyemzölddel és fűszerekkel összekevert tojást.
10. Süssük addig, ameddig a tojás elkezd megszilárdulni.
11. Ekkor csipkedjük a tetejére a mozzarellát, majd süssük készre.
12. A zabpelyhet öntsük egy tálba, majd öntsük rá a tejet.
13. Ezután hagyjuk, hogy teljesen magába szívja(kb. 30 perc).
14. Ezután ízlés szerint sózzuk meg és üssük bele a tojást, majd kézi habverővel alaposan keverjük össze.
15. Öntsük bele az olajat egy teflonserpenyőbe, majd hevítsük fel.
16. Ezután öntsük bele a zabpelyhes masszát, majd terítsük el egyenletesen.
17. Alacsony lángon, süssük szép pirosra, majd fordítsuk meg és a másik felét is süssük készre.
Omlett zabpelyhes lángossal recepthez fűződő történet, jótanács
Tálaláskor az omlettet a zabpelyhes lángossal kínáljuk. Nagyon finom a kettő együtt, és igen laktató.
Edit mama, Manócska!
Köszönöm!! Nyugodtan próbáljátok ki, egyszerű és finom. A zabpelyhes lángost is ajánlani tudom hozzá, talán kicsit más mint amit megszoktunk, de nagyon finom.
Karperec végre süt a nap, itt a tavasz, lassan lehet a szabadban omlettezni.:)
Biztosan kipróbálom, jól hangzik és gusztusos.
Nagyszerű menü!
Gratulálok Gizike.
Jó ötletekkel jössz.
Köszönöm szépen.
Kinn a szabadban egy könnyű kis omlett! Hívogató!