Medvehagymás édeskömény krémleves

Medvehagymás édeskömény krémleves recept
Hozzávalók
•  1 kg édeskömény
•  1 fej vöröshagyma
•  1 gerezd fokhagyma
•  10 dkg medvehagyma
•  2 erőleveskocka
•  4 evőkanál tejföl
•  2 evőkanál kukoricaliszt
•  étolaj
• 
•  feketebors
•  1 mokkáskanál szárított petrezselyem
•  1 mokkáskanál szárított kapor

Elkészítés módja

1. Az édesköményt feldaraboljuk, jól átmossuk.

2. A vöröshagymát felkockázzuk és kevés olajon megfonnyasztjuk.

3. Hozzáadjuk a feldarabolt medvehagymát, az egy gerezd fokhagymát és sózzuk, borsozzuk.

4. Pár perc után beletesszük az édesköményt is.

5. Kb. 30 percig pároljuk őket együtt 1 dl víz hozzáadásával.

6. A párolás vége felé beletesszük a petrezselymet és a kaprot.

7. Eközben kb. 2 liter forró vízben elkeverjük a 2 erőleveskockát.

8. Beletesszük a már megpárolt zöldségeket és lassú tűzön még összefőzzük néhány percig.

9. Ekkor elkészítjük a habarást.

10. A tejfölt elkeverjük a liszttel és egy kevés leveslével, majd beleöntjük a lábasba.

11. Összeforraljuk és jöhet a turmixolás.

Medvehagymás édeskömény krémleves recepthez fűződő történet, jótanács

Pirított kenyérkockákkal vagy baconnel tálaljuk.

A leírásban szereplő Medvehagymás édeskömény krémleves recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (leves, medvehagyma krémleves) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Medvehagymás édeskömény krémleves recept - 4 hozzászólás

  1. horniart
    horniart #3704 2013. 04. 10. 01:31 Válasz

    :-) És télleg! a szárítás tsodákra képes.... Jó étvágyat Karperec! :-D

  2. karperec
    karperec #3696 2013. 04. 09. 21:39 Válasz

    Régebben sokszor ettem köménylevest, az egész köménnyel készült, és mindíg kivadásztam a jóelőre kiszárított kenyérkockákat amik még meg is lettek pirítva kicsit zsíron. Ez kicsit másnak, összetettebbnek tűnik, megy a kipróbálandók közé!

  3. horniart
    horniart #3671 2013. 04. 09. 18:49 Válasz

    Köszönöm :-) Elsőre furcsa az édeskömény illata, de a levesben teljesen más íze lesz... Jó étvágyat!

  4. zsuzsa56
    zsuzsa56 #3669 2013. 04. 09. 18:43 Válasz

    Nagyon ízletes lehet,mentem,köszi.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.