Szüreti birkapörkölt

Szüreti birkapörkölt recept
Hozzávalók
•  3 kg pörköltnek való birkahús vegyesen annál jobb minél többféle (nyak-oldalas- comb- lapocka- láb- farok)
•  3 közepes vöröshagyma (kb. 30 dkg)
•  4-5 gerezd fokhagyma
•  12-15 dkg zsír
•  fél kiskanál őrölt köménymag
•  2 púpozott evőkanál jóféle pirospaprika
• 
•  1-2 zöldpaprika és paradicsom
•  1 kiskanál csípős Piros Arany vagy Erős Pista
•  2 dl szekszárdi bikavér
a csipedetthez:
•  1 kg finomliszt
•  10 tojás
• 

Elkészítés módja

1. Kovács János szekszárdi mesterszakácstól tudjuk, hogy ez a fogás a Sárközből származik, ahol a nagyobb ünnepek és a szüret jellegzetes étele volt, amit hagyományosan egy egész vagy egy fél birkából készítettek.

2. A bográcsolást megelőző este elkészítjük a köretként kínált csipedettet. A lisztből a tojásokkal tésztát gyúrunk. Sót szándékosan nem teszünk bele, mert attól másnapra egy kicsit beszürkül. Körömnyi darabokra csipkedjük (nem olyan kicsire, mint a levesbe!), majd szétterítjük egy tiszta abroszon.

3. A birkapörkölthöz ebben az esetben sem csontozzuk ki teljesen a húsokat (csak a nagyobb csontokat szedjük ki), hanem csontostól kb. 4 centis kockákra vágjuk. A csontos részeket legjobb fűrésszel és nem bárddal vágni, majd megmosni. Így nem kerül bele csontszilánk és a csontvelő is benne marad. Aki kisebb mennyiséget szeretne főzni, természetesen kicsontozott lapockából vagy combból is megfőzheti. Akárhogy is készítjük elő a húsokat, közben eltávolítjuk róla a faggyús részeket.

4. A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. A zsírt egy bográcsban, közepesen erős tűz fölött fölolvasztjuk, majd a hagymát kevergetve aranysárgára pirítjuk rajta. Az utolsó fél percre először a fokhagymát, majd a köményt is hozzáadjuk. A tűzről leemelve belekeverjük a pirospaprikát, majd azonnal – mielőtt a paprika megéghetne – beleforgatjuk a húst. A bográcsot újra a tűz fölé akasztjuk. Rendszerint elegendő mennyiségű az a kicsi víz, ami a húson marad mosás után, hogy ne égjen meg a paprika; és ahogy a hús pirul-puhul, amúgy is levet enged. Ezért ilyenkor nem feltétlenül kell alá külön víz, inkább saját levében puhítsuk. Sóból kezdésképpen 1 evőkanálnyit tegyünk bele, majd adjuk hozzá a kockákra vágott zöldpaprikát és paradicsomot is. Piros Arannyal tüzesítjük, lefedjük, és a tüzet kicsit mérsékelve (a bográcsot feljebb emelve), rövid lében kb. 2,5 óra alatt puhára pároljuk a húst. Közben párszor megkeverjük, ha kell, egy kevés vizet is öntünk alá. Kb. 15 perccel azelőtt, hogy elkészülne, a borral ízesítjük.

5. Amíg a birka puhul, egy másik bográcsban, sós vízben kifőzzük a csipedettet. Leszűrjük, a pörkölt szaftjával meglocsoljuk s így tálaljuk a pörkölthöz. Ha egy kicsit meg akarjuk bolondítani a csipedettet, fölolvasztott zsírban fonnyasszunk meg 2-3 apróra vágott édes fehér húsú paprikát, majd forgassuk bele a csipedettet.

6. Ha tudjuk, hogy egyetlen bográcsunk lesz a főzéshez, akkor a birkapörköltet hosszú lével készítsük, és ebbe főzzük bele a csipedettet. Hasonló étek lesz belőle, mint egy nagyon sűrű gulyásleves, csak krumpli nélkül.

A leírásban szereplő Szüreti birkapörkölt recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (pörkölt, birkapörkölt) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több oldalas recept
Még több oldalas recept

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.