Szatmári töltött káposzta

Elkészítés módja
1. A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk és az olajon megfonnyasztjuk. A tűzről lehúzva a pirospaprikát és a házi darált paprikát vagy Édes Annát belekeverjük, majd a darát is hozzáadjuk. A kétféle húst a szalonnával együtt ledaráljuk, megsózzuk, megborsozzuk, a zúzott fokhagymával és a borsikafűvel fűszerezzük, végül a paprikás kukoricadarával összedolgozzuk.
2. A káposztafejekről 8 nagy vagy 16 kisebb levelet lefejtünk, a többit vékony csíkokra vágjuk, és egy cseréptál vagy egy lábas aljára terítjük. A káposztalevelek vastag erét elvékonyítjuk, majd a leveleket félbe vagy akár három-négy részre is vághatjuk. Nagyjából 1-1 evőkanálnyi tölteléket halmozunk rájuk, és nem túl szorosan (hogy a kukoricadarának legyen helye megduzzadni) batyuba hajtjuk. Személyenként 4 ilyen kicsi tölteléket csinálunk, az aprókáposztára rakjuk.
3. A paradicsomlevet a paradicsompürével, 0,5 liter vízzel, a cukorral és a sóval összekeverjük, a káposztára öntjük. Akkor jó, ha a töltelékeket éppen ellepi. Nagy lángon fölforraljuk, majd kis lángra állítjuk, és kb. 1,5 óra alatt puhára pároljuk. Közben többször megrázzuk az edényt, nehogy a káposzta leégjen, de keverni nem szabad, nehogy összetörjön. Ha kell, elfövő levét pótoljuk. Készülhet sütőben is: a lefedett ételt kb. 150 °C-os sütőben kb. 2 órán át sütjük-pároljuk. Tálaláskor tejföllel is meglocsolhatjuk.
Szatmári töltött káposzta recepthez fűződő történet, jótanács
Málékásás és tarpai néven is ismert a töltött káposztának ez a változata, ahol a töltelékbe kukoricadara kerül.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.