Spéci rakott káposzta

Elkészítés módja
1. Ha a savanyú káposztát túl savanyúnak találnánk, kissé kimossuk. Egy lábasban az olaj felét kissé megforrósítjuk, a káposztát beledobjuk. A cukorral ízesítjük, majd lefödve, kis lángon kb. 40 perc alatt szinte teljesen puhára pároljuk, közben többször megkeverjük.
2. Az átválogatott rizst 4 deci forrásban lévő, 1 mokkáskanál sóval ízesített vízbe szórjuk. Lefödve, kis lángon addig pároljuk, míg a leve el nem fő. Ekkor a tűzről lehúzzuk, a fedele alá egy duplán hajtogatott konyharuhát teszünk, és a rizst így, a saját gőzében hagyjuk teljesen megpuhulni.
3. A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, a maradék olajon megfonnyasztjuk. A ledarált pulykahúst rádobjuk, kevergetve megpirítjuk. 1 kiskanál sóval ízesítjük, a borssal és a pirospaprikával fűszerezzük. A főtt tojást karikákra, a füstölt húst vékony csíkokra vágjuk.
4. A szalonnaszeleteket egy tűzálló tál aljára terítjük. A káposzta egyharmadát egyenletesen ráhalmozzuk. Egy kevés tejföllel meglocsoljuk, majd a tojáskarikákat és a füstölt húst rárétegezzük. Tejföllel ismét meglocsoljuk, amire egyharmadnyi káposzta kerül. A fűszeres darált húst a puha rizzsel összekeverjük, a káposztára simítjuk. Ismét tejföl következik, a maradék káposztával befedjük, végül a maradék tejföllel megkenegetjük. Közepesen forró sütőben (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) bő 1 órán át sütjük.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.