Parajjal töltött sült csirkecombok aszalt szilvás sárgarépával

Elkészítés módja
1. A csirkecombokat, miután bőrüket ujjainkkal alányúlva föllazítottuk a töltéshez, körös-körül besózzuk, beborsozzuk, félrerakjuk.
2. A paraj szárát lecsipkedjük, majd a leveleket megmossuk, enyhén sós, forrásban lévő vízbe dobjuk. A víz újraforrásától számítva 1 percig főzzük, leszűrjük, ha kihűlt kinyomkodjuk. A vajat egy lábasban fölolvasztjuk, a zúzott fokhagymát fél perc alatt megfuttatjuk benne, majd a parajt hozzáadjuk, 1 mokkáskanál borssal és fél kiskanál sóval ízesítjük. Éppen csak átkeverjük, végül a zsemlemorzsát is hozzáadjuk.
3, Ezután a csirkecombok bőre alá töltjük, tepsibe rakjuk. Az olajjal meglocsoljuk és előmelegített sütőben, közepes lánggal (170 °C; légkeveréses sütőben 155 °C) kb. 1 órán át sütjük, közben zsírjával gyakorta meglocsoljuk, ha kell, egy kevés vizet is öntünk alá.4. Amíg a hús sül, elkészítjük a köretet. A sárgarépát megtisztítjuk, karikákra vagy hasábokra vágjuk, majd az olvasztott vajon megfuttatjuk. Enyhén megsózzuk, lefedjük, és kis lángon, saját levében kb. 10 perc alatt roppanósra pároljuk. A vége felé hozzáadjuk a félbevágott aszalt szilvát, pár perc alatt megforrósítjuk.
5. Tálaláskor a csirkecombokat a forgónál kettévágjuk, így rakjuk tányérra, és a szilvás répát melléhalmozzuk. A nagyétkűek kedvéért még párolt rizst is adhatunk hozzá.
Parajjal töltött sült csirkecombok aszalt szilvás sárgarépával recepthez fűződő történet, jótanács
A megtöltött csirkecombokat szalonnaszeletekkel is körbetekerhetjük, hogy aztán így süljön ropogós pirosasra.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.