Kapros zöldbableves baconos krumpligombóccal

Elkészítés módja
1. A zöldbabnak vágjuk le a két végét, majd daraboljuk fel ízlés szerint. A sárgarépát pucoljuk meg, majd vékonyan szeleteljük és daraboljuk fel. A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A kaprot alaposan mossuk meg, csepegtessük le és szintén vágjuk fel apróra.
2. Egy edénybe hevítsük fel a vajat és az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre.
3. Ezután adjuk hozzá a felszeletelt sárgarépát, pároljuk pár percig, majd szórjuk meg az apróra vágott kaporral, végül pedig a feldarabolt zöldbabbal.
4. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, majd öntsük fel vízzel és főzzük puhára.
5. A tejfölt keverjük simára a liszttel, majd 1-2 merőkanál forró levessel.
6. Ezután állandó keverés mellett csorgassuk a leveshez, majd forraljuk fel újra.
7. A bacont vágjuk fel apróra, majd süssük szép pirosra. Ezután szedjük ki a zsiradékból és hűtsük ki egészen.
8. A krumplit vágjuk fel apró kockákra, majd enyhén sós vízben főzzük puhára. Ezután szűrjük le, villával törjük össze, majd hűtsük ki egészen.
9. A teljesen kihűlt krumplihoz adjuk hozzá a lisztet, a pirosra sült bacont és egy tojást. Sózzuk, borsozzuk, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze úgy, hogy egy formázható tésztát kapjunk. Amennyiben túl lágy lenne a tészta, adjunk hozzá még lisztet.
10. Ezután nedves kézzel formázzunk diónyi golyókat a tésztából.
11. A készre főtt, forrásban lévő levesbe, óvatosan helyezzük bele a krumpli gombócokat, majd főzzük 5-6 percig, hogy teljesen átfőjenek.
Kapros zöldbableves baconos krumpligombóccal recepthez fűződő történet, jótanács
Tálalás előtt merjük a levest tányérba, majd úgy kínáljuk. A tejfölös-kapros leveshez pedig nagyon jól illik a krumpligombóc a ropogósra sült baconnel.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.