Egyben sült karaj sonkás, borsós kukoricasalátával

Egyben sült karaj sonkás,  borsós kukoricasalátával recept
Hozzávalók
•  80 dkg-1 kg csontos hosszúkaraj (malackaraj is lehet)
•  3-3 evőkanál olaj méz és nem túl sós sötét szójamártás
a salátához:
•  3 evőkanál majonéz
•  6 evőkanál sűrű tejföl
•  1 doboz (265 gramm) konzerv zöldborsó
•  1 doboz (285 gramm) csemegekukorica
•  20-25 dkg főtt füstölt sonka
•  fél csokor metélőhagyma
• 
•  őrölt fekete bors
•  fél kiskanál mustár
•  pár csepp citromlé

Elkészítés módja

1. A húst megmossuk, a nedvességet leitatjuk róla, majd az olajjal meg a mézzel simára kevert szójamártással alaposan bedörzsöljük. Sütőzacskóba tesszük, lezárjuk, és egy éjjelen át hűtőszekrényben érleljük.

2. Másnap a zacskót ide-oda mozgatva a húst átforgatjuk, hogy a mézes olaj mindenütt érje, és áttesszük egy tepsibe. A zacskót felül hústűvel néhány helyen megszurkáljuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 ºC; légkeveréses sütőben 165 ºC), a hús vastagságától függően — esetünkben a karaj egyik vége 8, a másik 10 centi volt — kb. 70 percig sütjük. A sütőből kivesszük, és a pecsenyét sütőzacskóstul többször átforgatjuk, így a húst a zacskóba kifolyó ízes pecsenyelé jól átjárja. 20 percig pihentetjük.

3. Tálaláskor a húst a csontok mentén négy nagy szeletre vágjuk, tányérra rakjuk, és borsós-sonkás kukoricasalátával tálaljuk.

4. Utóbbihoz a majonézt meg a tejfölt összekeverjük, a lecsöpögtetett borsót és kukoricát, valamint az 1-1,5 centis kockákra vágott sonkát belekeverjük. A fölaprított metélőhagymával fűszerezzük, ha kell, utánasózzuk, megborsozzuk, a mustárral és a citromlével kellemesen pikánsra ízesítjük.

Egyben sült karaj sonkás, borsós kukoricasalátával recepthez fűződő történet, jótanács

A pecsenye hidegen is kitűnő.

A leírásban szereplő Egyben sült karaj sonkás, borsós kukoricasalátával recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (karaj, saláták, kukoricasaláta) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több karaj recept
Még több karaj recept

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.