Diós karamellszelet

Elkészítés módja
1. 22.5 dkg vajat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a lisztet és tésztát gyúrunk belőle. A masszát egyenletesen egy zsírpapírral kibélelt tepsire kenjük (21×21), majd 160 fokon 25 perc alatt aranybarnára sütjük. Amikor kész kivesszük a sütőből.
2. A maradék vajat felmelegítjük, hozzáadjuk a kondenzált tejet és a mézet, majd 30 percig mérsékelt lángon karamellizáljuk (lehet pár szemcse tengeri sóval is ízesíteni). Beledobjuk a durvára vágott diót is. Amikor kész a karamellkrém, rákenjük egyenletesen a tortalapra és hagyjuk hogy rádermedjen.
3. Közben egy edénybe tesszük a feltördelt fondant csokit, a kávét és egy másik lábosba helyezve, vízgőz fölött megolvasztjuk. Az olvadt csokit ráöntjük a karamellkrém tetejére és egy spatulával egyenletesen elkenjük rajta, vagy nem vonjuk be a tortát a csokival, csak rácsorgatjuk.
4. Amikor kész, a süteményt 3 órára a hűtőbe tesszük. Apró kockákra vágva szervírozzuk. Kb. 40-50 db lesz a megadott mennyiségből.
Diós karamellszelet recepthez fűződő történet, jótanács
Ma (aug 21-én) hivatalosan is közreadták az Országtorta receptjét, amit miután végigolvastam, rájöttem, hogy annyira munkás lenne elkészíteni, hogy helyette ezzel a diós-karamellás szelettel leptem meg a családomat. Csupán csak annyi köze volt a győztes tortához, hogy az ihlette meg.
Köszönöm a kommenteket!
Megértelek, mert tényleg hatalmas meló az országtorta. Ez viszont nagyon fincsi, és egyszerű
Gyönyörű,de még milyen finom lehet!