Áfonyás lepény

Elkészítés módja
1. Az élesztőt egy pohárba morzsoljuk, majd 0,5 dl tejjel, 1 kiskanál cukorral és 1 csapott evőkanál finomliszttel simára keverjük. Letakarva, meleg helyen kb. 15 perc alatt fölfuttatjuk.
2. A maradék lisztet és cukrot egy tálba rakjuk. Az olvasztott vajjal vagy margarinnal, a tojássárgájával, a szerecsendióval, a sóval, az időközben megkelt kovásszal és az apránként hozzáöntött többi tejjel összekeverjük. Ragacsos tészta lesz belőle, ami nem válik el az edény falától, de így jó! Letakarva, meleg helyen kb. 50 perc alatt a duplájára kelesztjük.
3. Egy 26 centi átmérőjű alacsony peremű tortaformát kikenünk, liszttel behintjük. A megkelt tésztát meglisztezett kézzel a tortaformába nyomkodjuk úgy, hogy ujjnyi magas pereme is legyen; – nyújtani nem lehet, meg se próbáljuk! Az áfonyát a liszttel összeforgatjuk, a tésztára szórjuk, kicsit bele is nyomkodjuk.
4. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 25 percig sütjük.
5. Amikor kihűlt, a tetejét porcukorral meghintjük és citromfűvel vagy mentalevéllel díszítjük.
Áfonyás lepény recepthez fűződő történet, jótanács
Leszemezett fekete ribiszkével ugyanígy készíthetjük.
Köszönjük és nagyon örülünk, hogy receptünkkel bővíti receptárát kedves Zsuzsa.
Nagyon klassz recept,ez bővíti a repertoáromat áfonyából.