Zöldséges rétes

Elkészítés módja
1. Az összes zöldséget megtisztítjuk. A hagymát vékony karikákra, a répát, a gombát meg a káposztát gyufaszálnyi csíkokra vágjuk (ezt konyhagéppel a legegyszerűbb).
2. A kenyeret hideg vízbe áztatjuk, majd jól kifacsarjuk. A tojásokat a tejföllel simára keverjük. Megsózzuk, a présen áttört fokhagymával, a majorannával, a borssal, a gyömbérrel meg a szerecsendióval fűszerezzük, végül a finomra vágott petrezselymet is hozzáadjuk.
3. Egy konyharuhát bevizezünk, kissé kinyomkodjuk és asztalra terítjük. 1 csomag, vagyis 4 réteslapot úgy fektetünk egymásra a nedves konyharuhán, hogy egyenként mindig egy kevés olajjal meglocsoljuk és egy kevés morzsával behintjük.
4. A zöldséges töltelék felét egy csíkban a felénk eső oldalára halmozzuk, majd a konyharuha segítségével fölcsavarjuk és enyhén kiolajozott tepsibe fektetjük, tetejét olajjal megkenegetjük. Ugyanígy készítjük el a másik rúd rétest is.
5. Előmelegített sütőben közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 45 percig sütjük, ezalatt a vékonyra szeletelt zöldségek is átsülnek, a rétes pedig szépen megpirul. Rövid pihentetés után kb. 6-6 szeletet vághatunk belőle.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.