Znaimi marhasült

Znaimi marhasült recept
Hozzávalók
•  60 dkg kicsontozott marhahátszín
• 
•  őrölt fekete bors
•  20 dkg kisebb ecetes uborka
•  0.5 dl olaj
•  15 dkg vegyes zöldség
•  5 dkg csiperkegomba
•  1 közepes vöröshagyma
•  5 dkg füstölt szalonna
•  kb. 1 evőkanál kristálycukor
•  2 evőkanál sűrített paradicsom (paradicsompüré)
•  1 gerezd fokhagyma
•  1 babérlevél
•  1 mokkáskanál kakukkfű
•  2 dl vörösbor
•  1 kiskanál finomliszt

Elkészítés módja

1. A lehártyázott húst hosszában, középen felszúrjuk. Ebbe a nyílásba egy kevés sót és borsot hintünk, majd negyedekbe vágott ecetes uborkával megtöltjük. Két végén a nyílást hústűvel vagy fogvájóval lezárjuk.

2. Kb. 1 csapott kiskanál sóval és 1 mokkáskanál őrölt borssal kívülről is bedörzsöljük, végül olajjal körbekenjük.

3. A vegyes zöldséget, a gombát és a hagymát megtisztítjuk, vékonyan felszeleteljük. A szalonnát apró kockákra vágjuk, és lábasban, 1-2 evőkanál olajat hozzáadva, a zsírját kisütjük. Ezután a húst rátesszük, körös-körül megpirítjuk. A zöldséget, a gombát meg a hagymát köré szórjuk, a paradicsompürével ízesítve 2-3 percig tovább pirítjuk, majd a bor felét hozzáadjuk. Megfűszerezzük, és 3 deci vizet öntünk alá.

4. Letakarva, kis lángon kb. 1,5 óra alatt puhára pároljuk; közben elfövő levét pótoljuk. Félidőben a húst megfordítjuk. Amikor megpuhult, félretesszük, levét finom szűrőn áttörjük. A bor másik felével simára kevert lisztet hozzáadjuk, 2-3 percig főzzük, ezalatt kissé besűrűsödik. A maradék, vékony csíkokra vágott ecetes uborkát belekeverjük, és a felszeletelt húst körülöntjük vele. Köretnek petrezselymes burgonyát vagy spagettit kínálunk hozzá.

A leírásban szereplő Znaimi marhasült recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Znaimi marhasült recept - 1 hozzászólás

  1. zsuzsa56
    zsuzsa56 #5678 2013. 05. 28. 20:54 Válasz

    Nagyon köszönöm,hogy ezt a receptet itt megtaláltam,mert már van egy pont ekkora darab hátszínem,és megcsinálom!Örültem!

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Znaimi marhasült recept - 1 hozzászólás

  1. zsuzsa56
    zsuzsa56 #5678 2013. 05. 28. 20:54 Válasz

    Nagyon köszönöm,hogy ezt a receptet itt megtaláltam,mert már van egy pont ekkora darab hátszínem,és megcsinálom!Örültem!

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.