Tésztában sült gyümölcsös szűzpecsenye

Elkészítés módja
1. A tésztát a mélyhűtőből kivesszük, hogy felengedjen, mire mindent előkészítünk. A húst megmossuk, leszárogatjuk, és vágódeszkára fektetve a tetején lévő vékony fehér hártyáját lefejtjük. Ezután besózzuk és a megforrósított olajban körös körül megpirítjuk.
2. Előmelegített sütőbe toljuk, és a közepesnél nagyobb lánggal (220 °C; légkeveréses sütőben 200 °C) 10-12 perc alatt elősütjük. Ha kész félretesszük, de a sütőt bekapcsolva hagyjuk.
3. Az almát és a körtét meghámozzuk, a magházuk nélkül 1,5 centis kockákra vágjuk, majd az olvasztott vajra dobjuk. A cukorral ízesítjük és lefödve, kis lángon 10 percig pároljuk. A tűzről levéve a félbevágott aszalt gyümölcsöket, a mazsolát és a zsemlemorzsát is belekeverjük.
4. A tésztát enyhén lisztezett gyúrólapon kb. 30x40 centis lappá nyújtjuk. A szalonnát keresztben (ha úgy tetszik függőlegesen) ráfektetjük, és a gyümölcsös massza egyharmadát egyenletesen ráhalmozzuk. Az elősütött szűzpecsenyét a közepére fektetjük, majd a maradék gyümölccsel szépen „betapasztjuk”. Felvert tojással az egészet lekenjük, majd a tésztát alulról is, felülről is a közepére hajtjuk; akkor jó, ha a gyümölcsös pecsenye fölött, pontosan középen összeér.
5. Tepsire tesszük úgy, hogy alul legyen az az oldala, ahol a hajtás van. Felvert tojással körbekenjük, villával megszurkáljuk és ugyanolyan forró sütőben, mint a hús előkészítésénél, 25 perig sütjük. Kisujjnyi vastagon fölszeletelve, melegen, hidegen egyaránt nagyszerű.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.