Szezámmagos csirkecomb tepsiben sütve

Szezámmagos csirkecomb tepsiben sütve recept
Hozzávalók
•  1 kg alsó-felső csirkecomb
A páchoz:
•  2 dl natúr joghurt
•  1 mokkáskanál őrölt bors
•  1 teáskanál só
•  2-3 gerezd zúzott fokhagyma
A panírozáshoz:
•  15 dkg liszt
•  3 db tojás
•  2 evőkanál tej
• 
•  20 dkg zsemlemorzsa
•  1 evőkanál szezámmag
A locsoláshoz:
•  étolaj

Elkészítés módja

1. A csirkecombokat kettévágjuk, megtisztítjuk és megmossuk.

2. A joghurttal elkeverjük a sót, a borsot és a zúzott fokhagymát. Egy nylonzacskóba tesszük a combokat és ráöntjük a keveréket. A zacskó száját bekötjük, jól összerázzuk az öntettel és 1 órára hűtőbe tesszük.

3. Egy tepsit vékonyan étolajjal kikenünk. A tojásokat a tejjel, sóval felverjük, míg a zsemlemorzsával összekeverjük a szezámmagot.

4. A combokat először lisztbe, majd tojásba, végül a szezámmagos morzsába forgatjuk és a tepsibe rakjuk.

5. Étolajjal meglocsoljuk, majd befedjük a tepsit alufóliával, és fél órára 200 fokos sütőbe tesszük. A fél óra leteltével a húsdarabokat megfordítjuk és visszatesszük negyed órára.

6. Ezután levesszük az alufóliát és tíz perc alatt megpirítjuk.

A leírásban szereplő Szezámmagos csirkecomb tepsiben sütve recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (szezámmagos csirke) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Szezámmagos csirkecomb tepsiben sütve recept - 1 hozzászólás

  1. kissmarton
    kissmarton #10075 2019. 05. 07. 14:29 Válasz

    Nyami-nyami! Zezámos csirke a kínai büfében is ezt kérem mindig!

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több csirkecomb recept
Még több csirkecomb recept

Szezámmagos csirkecomb tepsiben sütve recept - 1 hozzászólás

  1. kissmarton
    kissmarton #10075 2019. 05. 07. 14:29 Válasz

    Nyami-nyami! Zezámos csirke a kínai büfében is ezt kérem mindig!

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.