Székelykáposzta Kalla módra

Elkészítés módja
1. A sertéshúst kockákra vágjuk, majd megtisztítjuk az inaktól és a hártyáktól. A hagymákat megtisztítjuk, finomra aprítjuk, majd felhevített olajon üvegesre kezdjük párolni. A felkockázott bacont is hozzátesszük, és így pirítjuk tovább.
2. Rátesszük a kockára vágott húst, ízlés szerint sózzuk borsozzuk, hozzáadjuk a pirospaprikát, és párolás közben hozzáadjuk a fokhagymát, valamint az őrölt köményt és a chilipelyhet is.
3. Addig kevergetjük, míg a hús ki nem fehéredik, illetve zsírjára nem sül. Azután felöntjük vízzel, beledobjuk a szalonnabőrkéket, és letakarva főzzük 20 percig.
4. Ezt követően belekeverjük a savanyú káposztát, és tovább főzzük négy darab babérlevél társaságában míg meg nem puhul a hús a káposztával együtt. Tejföllel tálaljuk.
Székelykáposzta Kalla módra recepthez fűződő történet, jótanács
Chili paprika pehellyel készítem, de aki nem szereti a csípős ízvilágú ételeket, nyugodtan elhagyhatja, anélkül is istenien finom végeredményt kapunk. A füstölt házi szalonna bőrét feltétlenül érdemes felhasználnunk a káposzta készítésénél, mert az értékes pörzsanyagok mellett, kellemes füstös ízt kölcsönöz a székelykáposztának. A fűszerpaprika is füstös ízű, már régóta lehet kapni a boltokban. Kalla a leánykori nevem.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.