Szarvasragu nagyvadász módra

Szarvasragu nagyvadász módra recept
Hozzávalók
•  60 dkg kicsontozott fagyasztott szarvascomb vagy -lapocka
•  1 kiskanál őrölt kakukkfű
•  1 mokkáskanál őrölt fekete bors
•  4 evőkanál olaj
•  kb.1 kiskanál só
•  20 dkg laskagomba
•  4 dl barnamártás (receptjét lásd külön)
•  15 dkg konzervmandarin
•  4-5 dkg vékony lapocskákra vágott mandula (készen kapható)

Elkészítés módja

1. A húst fölengedjük, leöblítjük, leszárogatjuk, majd 2 centis kockákra vágjuk, a kakukkfűvel és a borssal bedörzsöljük. 4 evőkanál olajat belekeverünk, letakarva hűtőszekrényben 2 napon át érleljük.

2. Ezután egy lábasba töltjük, és kevergetve fehéredésig sütjük, majd megsózzuk. Egy kevés vizet öntünk alá, és lefödve, kis lángon kb. 1,5 óra alatt megpuhítjuk. Közben elfövő levét folyamatosan pótoljuk.

3. A laskagombát megtisztítjuk, 2 centis kockákra vágjuk, a puha húshoz adjuk. Fedetlenül 5 percig sütjük-pároljuk, majd a barna mártást és a lecsöpögtetett mandarint is hozzáadjuk. 2 percig forraljuk, végül a mandulát is beleforgatjuk. Burgonyaropogós (receptjét lásd külön) illik hozzá köretnek.

Szarvasragu nagyvadász módra recepthez fűződő történet, jótanács

Őzből vagy vaddisznóból ugyanígy készíthetjük.

A leírásban szereplő Szarvasragu nagyvadász módra recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (vadas) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.