Sütőtökös, almás rétes

Elkészítés módja
1. A sütőtököt földaraboljuk, magjait kikaparva tepsire rakjuk, és közepesen forró sütőben 40-50 perc alatt megsütjük. Egy kicsit hűlni hagyjuk, majd meghámozzuk, és a sült tök húsát szitán áttörjük vagy burgonyanyomóval összetörjük.
2. Az almát megmossuk, majd miután meghámoztuk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Egy lábasban a vajat fölolvasztjuk, a kissé kinyomkodott almát - levét igyuk meg - rárakjuk, és kevergetve kb. 10 perc alatt megpároljuk. A tűzről levéve hűlni hagyjuk.
3. A passzírozott tököt, a párolt almát, a darált diót a porcukorral édesítve összekeverjük, a fahéjjal fűszerezzük.
4. Egy megnedvesített konyharuhán 4 réteslapot egymásra rétegezünk úgy, hogy közüket egy kevés olvasztott vajjal meglocsoljuk, zsemlemorzsával meghintjük. A felső lapra valamivel több morzsát szórunk, és vagy egy vastagabb csíkban, vagy az egész felületén szétterítve a tökös alma felét ráhalmozzuk. A konyharuha segítségével föltekerjük, és kivajazott tepsibe csúsztatjuk. Ugyanígy készítjük el a másik rúd rétest is.
5. A réteseket olvasztott vajjal megkenjük, majd előmelegített sütőben, a közepesnél nagyobb lánggal (190 ºC; légkeveréses sütőben 175 ºC) kb. 20 perc alatt szép világosbarnára sütjük. Melegen, porcukorral behintve, rézsútosan fölszeletelve tálaljuk. Egy rúd kb. 8 szeletre vágható.
Kérhetünk egy visszajelzést majd az eredményről?
Nagyonjól hangzik .
Elfogom készíteni Köszönöm a receptet