Sertéskaraj kaliforniai módra
Elkészítés módja
1. A rizst a fele olvasztott vajon megfuttatjuk, a fele forró húslevest ráöntjük, lefödve kis lángon addíg-kb.10 percig-pároljuk, míg a folyadék a tetejéről lefő. Ekkor a tűzről lehúzzuk, a lábas fedele alá duplán hajtogatott konyharuhát fektetünk, hogy szemernyi gőz se illanjon el, és a rizst 15 percig így hagyjuk, ezalatt teljesen megpuhul.
2. A „kétszínű” paprikát kicsumázzuk, 0,5 centis kockákra vágjuk és a maradék olvasztott vajon 4-5 perc alatt megfuttatjuk. A tűzről levéve a fölaprított metélőhagymával és 2 gerezd zúzott fokhagymával fűszerezzük. Ha kihűlt, a már ugyancsak hideg rizzsel, a parmezánsajttal és a tojással összedolgozzuk. Kissé megsózzuk, megborsozzuk, egy kevés majoránnával megbolondítjuk.
3. A karajt megmossuk, leszárogatjuk, majd hosszában, egymástól legalább kétujjnyi távolságra, 3-4 centi mélyen, 3-4 helyen is végig bevágjuk. A rizses keveréket ezekbe a nyílásokba töltjük, majd a pecsenyét spárgával sűrűn megkötözzük. A maradék sóval, borssal, zúzott fokhagymával és a köménnyel bedörzsöljük, azután egy tepsibe tesszük, a megforrósított olajjal leöntjük.
4. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb.1 órán át sütjük, közben a maradék levesből mindig öntünk alá egy keveset, amivel a húst gyakorta meglocsoljuk. Amikor kész, lecsöpögtetve vágódeszkára emeljük.
5. Visszamaradó levét egy serpenyőbe töltjük, az egy kevés vízzel simára kevert keményítővel sűrítjük, ha kell utánafűszerezzük, majd leszűrjük. A karajt – miután a zsineget lefejtettük róla –, fölszeleteljük, és pecsenyelevével körülöntve tálaljuk. Vajon párolt újhagyma illik köretnek hozzá.
Sertéskaraj kaliforniai módra recepthez fűződő történet, jótanács
Miután nagyobb mennyiségben könnyebb rizst főzni, készítsünk többet belőle, ami másnap például köret lehet.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.