Pulykás töltött káposzta

Elkészítés módja
1. A töltelékhez a húst kockákra vágjuk, ledaráljuk. A vöröshagymát meg a fokhagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, és az olajban, közepes lángon kevergetve megfonnyasztjuk, a húshoz adjuk. A rizst és a tojást belekeverjük, kb. fél evőkanálnyi sóval ízesítjük, megborsozzuk, a majorannával meg a pirospaprikával fűszerezzük.
2. A káposztaleveleken végighúzódó erek vastag részét kivágjuk, hogy hajtogatni tudjuk. A leveleket úgy fordítjuk, hogy a vastag ér velünk szemben legyen, mert így lehet könnyebben feltekerni. Mindegyik közepére tölteléket halmozunk.
3. A levél egyik oldalát ráhajtjuk, majd felcsavarjuk, végül a másik oldalát a batyuba gyűrögetjük. Az esetlegesen kimaradó töltelékből gombócokat formálunk.
4. A savanyú káposztát aszerint, hogy milyen savanyúan szeretjük, kimossuk. A szálakat át is vághatjuk, hogy ne legyenek túl hosszúak. A hagymát meg a fokhagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk. Az olajat egy nagyobb lábasban kissé megforrósítjuk, és a kétféle hagymát 2 perc alatt megfonnyasztjuk rajta. Félrehúzva a pirospaprikával meghintjük, majd az aprókáposztát belekeverjük. Kb. 1 kiskanál sóval ízesítjük, a majoránnával fűszerezzük, a paprikakrémmel tüzesítjük.
5. A főtt, füstölt pulykacombot vagy a füstölt pulykakolbászt beletesszük, majd a káposzta tetején szép sorban elrendezzük a töltelékeket. Annyi vízzel (7-8 deci) öntjük föl, amennyi majdnem ellepi. Felforraljuk, majd az edényt félig letakarjuk, az ételt egyenletes tűzön puhára főzzük.
6. Közben az edényt néhányszor megrázzuk, nehogy a káposzta letapadjon. Keverni nem lehet, mert akkor a töltelék összetörik. Elfövő levét folyamatosan pótoljuk. Amíg a káposzta fő, a lisztet kb. 1,5 deci hideg vízzel simára keverjük, vagyis habarást készítünk. A kész töltelékeket és a füstölt húst a lábasból kivesszük.
7. Az aprókáposztát a habarással sűrítjük, s néhány percig főzzük. Amikor leve kellően besűrűsödött, a töltelékeket visszahelyezzük. Tálaláskor a töltött káposztához néhány szelet főtt, füstölt húst is rakunk, és tejfölt is kínálunk hozzá.
Mi is a habarásba tettük hiszen úgy tökéletesen eloszlik és megfő, a többi tejföl csupán díszítés volt a fotó kedvéért.
A habarásba teszem a tejfölt, és belefőzöm, Jobb ízű lesz. a tányéron levő tejföl mutatós, de a főtt jobb ízű.