Bajor csülkös egytál

Bajor csülkös egytál recept
Hozzávalók
•  60 dkg sertéslapocka csülökkel
•  15 dkg füstölt szalonna
•  1 nagy vöröshagyma
• 
•  őrölt fekete bors
•  2-3 babérlevél
•  3-4 borókabogyó
•  3 gerezd fokhagyma
•  1 kiskanál jóféle pirospaprika
•  20 dkg savanyú káposzta
•  1 közepes sárgarépa
•  1 petrezselyemgyökér
•  3-4 evőkanál árpagyöngy
•  15 dkg előfőzött fehérbab
•  (fagyasztott vagy konzerv is lehet)
a tálaláshoz:
•  tejföl

Elkészítés módja

1. A húst megmossuk, leszárogatjuk, majd 2 centis kockákra vágjuk. A szalonnát vékony csíkokra metéljük, egy lábasban a zsírját kiolvasztjuk, majd a fölaprított hagymát megfuttatjuk rajta.

2. A húst rádobjuk, közepes lángon kevergetve fehéredésig pirítjuk. Közben megsózzuk, megborsozzuk, a babérlevéllel, a borókabogyóval meg a zúzott fokhagymával fűszerezzük. Egy kevés vizet öntünk alá, és lefödve, kis lángon kb. 45 percig pároljuk. Közben elpárolgó levét folyamatosan pótoljuk. A vége felé a fedőt leemeljük róla, és a húst zsírjára pirítjuk, majd a paprikával meghintjük, elkeverjük.

3. A káposztát néhány vágással rövidebb szálúra vágjuk, ha túl savanyú lenne, átöblítjük. Jól lecsöpögtetjük, majd a húshoz adjuk. Egy kevés vizet aláöntve együtt pároljuk tovább.

4. A zöldségeket megtisztítjuk, kis kockákra vágjuk és az árpagyönggyel együtt a káposztás húshoz adjuk. Fedő alatt, közepes lángon még kb. 1 órán át pároljuk.

Közben a babot is hozzáadjuk – ha előfőzött, akkor félidőben, ha konzerv, akkor csak a végén.

5. Tálaláskor tejföllel meglocsoljuk és friss kenyérrel kínáljuk.

A leírásban szereplő Bajor csülkös egytál recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Bajor csülkös egytál recept - 3 hozzászólás

  1. Mityuka
    Mityuka #9820 2015. 09. 11. 16:44 Válasz

    Klasszikus "mi a .... főzzek ma?" esetére kitűnő választás. Könnyű elkészíteni, friss kenyérrel, zsemlével nagyon finom. :)

  2. admin
    admin #8180 2013. 11. 23. 19:29 Válasz

    Köszönjük szépen.

  3. manócska
    manócska #7818 2013. 10. 15. 09:16 Válasz

    Gusztusos:)

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Bajor csülkös egytál recept - 3 hozzászólás

  1. Mityuka
    Mityuka #9820 2015. 09. 11. 16:44 Válasz

    Klasszikus "mi a .... főzzek ma?" esetére kitűnő választás. Könnyű elkészíteni, friss kenyérrel, zsemlével nagyon finom. :)

  2. admin
    admin #8180 2013. 11. 23. 19:29 Válasz

    Köszönjük szépen.

  3. manócska
    manócska #7818 2013. 10. 15. 09:16 Válasz

    Gusztusos:)

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.