Majonézes káposztasaláta

Majonézes káposztasaláta recept
Hozzávalók
•  1 kg vörös káposzta
•  1 kiskanál só
•  8-10 evőkanál majonéz
•  2 evőkanál tejföl
•  2 evőkanál almaecet
•  2 ecetes uborka

Elkészítés módja

1. A káposzta foltos, külső leveleit lefejtjük, majd a fejet kettévágjuk. Jobbról is, balról is kb. 45 fokos szögben késsel a torzsáját kivágjuk. Az így előkészített káposztát megmossuk, lecsöpögtetjük, vágódeszkára fektetjük, és volt torzsájára merőlegesen vékonyan felszeleteljük. Másik megoldás, ha a káposztát uborkagyalun legyaluljuk.

2. Ezután besózzuk és 40-45 percig állni hagyjuk. Ennek leteltével kinyomkodjuk, a majonézbe keverjük. A tejföllel lágyítjuk, az almaecettel ízesítjük, végül az apró kockákra vágott uborkát beleforgatjuk.

Majonézes káposztasaláta recepthez fűződő történet, jótanács

Félkarikákra szelt hagymával meg fölkarikázott virslivel is gazdagíthatjuk.

A leírásban szereplő Majonézes káposztasaláta recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (saláták, káposztasaláta) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.