Limoncello

Elkészítés módja
1. Az első lépés alaposan, meleg vízben lemosni a citromokat, ha szükséges, kefével is sikálgassuk le a héját, hogy minden szennyeződéstől mentes legyen.
2. Az alkoholt öntsük egy szélesszájú üvegbe (4 dl-t tegyünk félre későbbre), amit jól le lehet zárni, benne a citrom lehámozott héjával.
3. Jó minőségű alkoholt használjunk, hogy a likőrünk ne váljék jéggé, amikor betesszük a mélyhűtőbe.
4. Az üveget hagyjuk állni sötét helyen.
5. Szobahőmérsékleten folyik a citromhéj fermentálódása és szép lassan átveszi az alkohol a citromhéj sárga színét és aromáját.
6. Megközelítőleg 1 hónapig kell pihennie, majd azzal folytatódik, hogy a citrom héjához hozzáöntjük a fazékban külön cukorral felforralt vizet és hozzáadjuk a félretett alkoholt.
7. Újabb 1 hónapos pihentetés következik. 30-40 nap után az egészet átszűrjük üvegekbe, a hátramaradt citromhéjat kidobjuk és az üvegeket hűtőbe vagy mélyhűtőbe rakjuk.
8. Ekkor készen van a likőr, minden adalék és ízesítő nélkül fel lehet szolgálni, úgy ahogy van.
Jó kérdés! Sajnos én sem tudom.Ugyanis 4 éves alkoholt őrizgettem a kamrámban,2 litert,amit egy ismerősünk hozott akkoriban a likőrgyárból.Itt volt az ideje,hogy felhasználjam,de jól jött éppen.Kérdezz utána,biztosan lehet valahol kapni.
Tetszik a recept:) Hol lehet kapni 90%-os alkoholt?
Én biztosan kipróbálom:)
Nem kell félni tőle,mert ha elkészül,már nem lessz olyan magas az alkohol tartalma.Nem tudtam megmérni,mert nincs meg hozzá az eszköz,de biztosan 30 %-os körül van.Ettől még nem kell berúgni,de csak óvatosan,mert itatja magát.Mi még csak megkóstoltuk,mivel misem vagyunk hívei az ivászatnak,de már 4 éve lapult a kamrámban 2 liter alkohol,és féltem,hogy tönkre megy.Na! ettől sem sem kellett volna tartanom,,mert semmi baja nem lett.Égési próba tökéletes lett.Kedveseim! nyugodtan készítsétek el,ha van rá lehetőségetek,mert nagyon fincsi,és én még cantuccinit is sütök hozzá,mert az olaszok limoncellóba tunkolják,és vendégvárónak kitűnő!Szép napot!
Zsuzsa,Zsuzsa! Berúgatsz Te bennünk ! :)) 90% os alkohol?Fejre állnék 2 centtől..... :D
Fogadd elismerésem! A receptedet olvasva már-már sajnálom, hogy nem iszom alkoholt. Amúgy, nem szeretem, de ezt kipróbálnám.