Kolbászos kelleves

Kolbászos kelleves recept
Hozzávalók
•  2 gerezd fokhagyma
•  1 vöröshagyma
•  80 dkg burgonya
•  40 dkg kelkáposzta
•  2 evőkanál olívaolaj
•  fél mokkáskanál piros bors
•  kb.2 liter szűrt csirkehúsleves
•  40 dkg füstölt csirkekolbász (lehet csípős is) vagy virsli

Elkészítés módja

1. A zöldségeket megtisztítjuk. A fokhagymát apróra zúzzuk, a hagymát finomra, a burgonyát 1,5 centis kockákra, a kitorzsázott kelt kisujjnyi széles csíkokra vágjuk.

2. Egy nagyobb lábasban az olajat kissé megforrósítjuk, majd a hagymát 2-3 perc alatt megfonnyasztjuk rajta, de vigyázzunk, ne piruljon meg. Ezután a fokhagymát és a durvára tört borsot adjuk hozzá, fél percig kevergetve pirítjuk-pároljuk, majd a levessel fölöntjük. A burgonyát hozzáadjuk, fölforraljuk, azután kis lángra állítjuk, kis rést hagyva lefödjük, kb. 15 percig, pontosabban addig főzzük, míg a krumpli megpuhul.

3. A leves felét, beleértve a puha krumplit is, merülőmixerrel vagy turmixban (ezt forrón sose szabad!) pürésítjük, majd visszaöntjük a többi leveshez.

4. Hozzáadjuk a kelt és a fölkarikázott kolbászt. Amint újra forr, kis lángra állítjuk, kis rést hagyva lefödjük, kb. 15 perc alatt megfőzzük. Ha kell utánafűszerezzük, ha túl sűrű lenne, egy kevés vízzel hígítjuk.

Kolbászos kelleves recepthez fűződő történet, jótanács

Nagyon hasonlít ahhoz, amit mi frankfurti levesként ismerünk, de egy kicsit modernebben készül, hisz a turmixolt krumplitól lesz sűrű, és nem a habarástól vagy rántástól.

A leírásban szereplő Kolbászos kelleves recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (leves) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.