Karamelltorta
Elkészítés módja
1. A tésztához való porcukrot egy serpenyőben világosbarnára karamellizáljuk, majd megolajozott alufólia lapra öntjük, dermedni hagyjuk. Ha kihűlt, zacskóba tesszük, és sodrófát görgetve rajta összetörjük.
2. A tojások sárgáját 5 evőkanál cukorral 4-5 perc alatt fehéredésig keverjük, a pirított cukrot beleszitáljuk. Ami marad, jó lesz díszítésnek a torta tetejére.
3. A tojások fehérjét csipetnyit sózzuk – így nem esik össze, amíg a tésztát előkészítjük –, majd kemény habbá verjük, a vége felé kanalanként a maradék cukrot is beleszórjuk.
4. A diót a liszttel és a sütőporral összeforgatjuk, egyharmadát a cukros tojássárgájához adjuk. Egyharmadnyi tojáshabot beleforgatunk. A többi hozzávalót ugyanígy, részletenként adjuk hozzá.
5. Egy 24 centi átmérőjű, kivajazott, belisztezett tortaformába simítjuk, majd előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 35 percig sütjük. Ha túlzottan pirulna, alufóliával letakarjuk.
6. A krémhez a tojásokat, a tojássárgáját és 30 deka porcukrot lábasba töltünk. Vízgőzre téve, kevergetve 10-15 perc alatt sűrűre főzzük. A tűzről levéve a vaníliás cukorral és a kávéval ízesítjük. Többször megkeverjük, amíg kihűl. Akkor jó, ha olyan állagú, mint a borhab.
7. A maradék cukrot egy serpenyőben karamellizáljuk, a diót hozzáadjuk. Megolajozott alufóliára halmozzuk, majd ha kihűlt, megdaráljuk, mint a diót szokás. A tojásos, kávés krémbe forgatjuk.
8. A puha (szoba hőmérsékletű) vajat (margarint) habosra keverjük, majd kanalanként hozzáadjuk a cukros keveréket is. A tésztát lapjában 3 részre vágjuk, és a krémmel úgy töltjük meg, hogy az oldalára meg a tetejére is jusson belőle. Tetejét a félretett nagyobb szemű karamellel megszórjuk. Hűtőszekrényben dermedni hagyjuk.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.