Karalábékrémleves kakukkfüves húsgombóccal

Elkészítés módja
1. A karalábét hámozzuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockákra. A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.
2. A citrom héját vágjuk le vékonyan, hogy a fehér része ne maradjon rajta. A levét facsarjuk ki. A kaprot vágjuk fel apróra.
3. Egy edénybe hevítsük fel a vajat és az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre.
4. Ezután adjuk hozzá a felkockázott karalábét, és együtt pirítsuk pár percig, majd sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, adjuk hozzá a citromhéjat, a citromlevet, az apróra vágott kaprot és keverjük alaposan össze. Végül öntsük fel a vízzel, és főzzük puhára.
5. Amikor a karalábé puhára főt, szedjük ki a citromhéjat. Ezután adjuk hozzá a főzőtejszínt és botmixerrel pépesítsük.
6. A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A kakukkfüvet csipkedjük le a száráról, majd szintén vágjuk fel apróra.
7. Ezután adjuk hozzá a darált húshoz az apróra vágott vöröshagymát és a kakukkfüvet. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és gyúrjuk alaposan össze, majd formázzunk diónyi gombócokat.
8. Az olajat hevítsük fel, majd óvatosan helyezzük bele a húsgombócokat és szép lassan süssük aranybarnára (sütés közben többször forgassuk át, hogy egyenletesen süljön).
Karalábékrémleves kakukkfüves húsgombóccal recepthez fűződő történet, jótanács
Tálaláskor merjük a krémlevest tányérba, ízlés szerint tegyünk bele a sült húsgombócból, szórjuk meg apróra vágott kaporral, majd úgy kínáljuk.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.