Hamis vadas csirkemell

Hamis vadas csirkemell recept
Hozzávalók
•  3 nagy sárgarépa
•  2 evőkanál kristálycukor
•  3 evőkanál olaj (vagy 5 dkg vaj)
•  1-2 babérlevél
•  50 dkg csirkemellfilé
•  2 kiskanál mustár
•  1 kiskanál só
•  1 mokkáskanál őrölt fekete bors
•  1 evőkanál finomliszt
•  2 dl tejföl (főzőtejszín is lehet)
•  fél citrom leve
a körethez:
•  40 dkg orsótészta
• 

Elkészítés módja

1. A sárgarépát megtisztítjuk, a reszelő durva fokán lereszeljük. A cukrot egy széles, magas peremű serpenyőben vagy lábasban világosbarnára karamellizáljuk, majd a répát rádobjuk, a babérlevéllel fűszerezzük, és kis lángon, lefödve 10-12 perc alatt puhára pároljuk, közben ha kell, éppen csak annyi vizet öntünk alá, hogy ne égjen le. Közben kifőzzük a tésztát, és leszűrjük.

2. A csirkemellet kisebb csíkokra vágjuk, a párolódó répára dobjuk, és 4-7 percig, a hús kifehéredéséig sütjük. A mustárral ízesítjük és 1-1,5 deci vizet öntünk rá. A tejfölt a liszttel simára keverjük, a vadas csirkemellet ezzel behabarjuk, azaz sűrítjük. Akkor jó, ha a leve mártásszerű lesz. Ha túl sűrű, egy kevés vízzel hígítjuk. A tésztával tálaljuk.

A leírásban szereplő Hamis vadas csirkemell recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (csirkemell receptek, vadas) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több csirkemell recept
Még több csirkemell recept

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.