Grillázs szelet

Elkészítés módja
1. Készítsünk a tojásból, a lisztből, a kakaóból és a cukorból klasszikus módon kakaós piskótát.
2. Öntsük papírral fedett tepsibe és akkora lapot kenjünk belőle, amekkora az ostyalapok mérete.
3. 180 fokos sütőben süssük 10-15 percig, majd hagyjuk kihűlni.
4. A grillázshoz a cukrot egy serpenyőben olvasszuk meg, keverjük hozzá a darált diót, hagyjuk még fél percig a lángon (kevergessük!), majd öntsük ki egy sütőpapírra, tegyünk rá egy másik sütőpapírt és nyújtófával nyújtsuk ki olyan laposra, amennyire tudjuk.
5. Hagyjuk teljesen kihűlni, aztán késes aprítógéppel, nyújtófával vagy mozsárral törjük teljesen apróra.
6. A margarint a porcukorral és a rummal habosítsuk ki, és adjuk hozzá az apróra tört grillázst.
7. A piskótára kenjünk egy adag krémet, erre helyezzük az ostyalapot, majd így rétegezzük tovább, míg el nem fogynak a hozzávalók.
8. Hűtőben dermesszük, majd szeleteljük.
Nagyon szeretem a grillázst, főleg amikor egyben van. Biztosan így is finom. A torta a kedvencem.