Borzas szilváslepény

Borzas szilváslepény recept
Hozzávalók
a kelt tésztához::
•  3 dkg élesztő
•  1.5 dl tej
•  5 dkg porcukor
•  40 dkg finomliszt (a fele Graham-liszt is lehet)
•  2 tojás
•  csipetnyi só
•  5 dkg vaj vagy sütőmargarin
a töltelékhez:
•  2 kg szilva
•  2-3 evőkanál kristálycukor
•  1 mokkáskanál őrölt fahéj
az omlós tésztához:
•  15 dkg finomliszt (a fele Graham-liszt is lehet)
•  10 dkg vaj vagy sütőmargarin
•  5 dkg porcukor
a tepsi kikenéséhez:
•  vaj vagy sütőmargarin

Elkészítés módja

1. Az élesztőt a langyos tejben, csipetnyi cukorral 10 percre félretesszük, vagyis fölfuttatjuk. A lisztet átszitáljuk, és a maradék cukorral, a tojásokkal meg az élesztővel, enyhén megsózva, addig dagasztjuk, amíg az edény falától el nem válik; ez körülbelül 5 perc. Közben apránként az olvasztott vajat is beledolgozzuk.

2. A tésztát letakarjuk, és langyos helyen 30 percig kelesztjük. A szilvát megmossuk, jól lecsöpögtetjük, majd félbevágjuk és kimagozzuk. Ezután a megfelezett gyümölcsöt középen behasítjuk, mintha a szemeket elfeleznénk, de nem vágjuk végig, csak kissé kihajtjuk.

3. Az időközben megkelt tésztát kinyújtjuk, és egyenletesen kivajazott nagy tepsibe simítjuk. A szilvadarabokat kissé állítva rárakjuk úgy, hogy a sorok félig takarják egymást, mert csak így fér rá az összes gyümölcs. A tésztát langyos helyen további 20 percig kelesztjük.

4. Az omlós tésztához valókat összegyúrjuk, majd folpackba csomagolva mélyhűtőbe tesszük, mert így könnyebb lesz reszelni. A töltelékhez a cukrot a fahéjjal összekeverjük és a szilvára szórjuk.

5. Az omlós tésztát nagy lyukú reszelőn a tetejére reszeljük, végül a lepényt előmelegített sütőben, a közepesnél kicsit erősebb lánggal (190 °C; légkeveréses sütőben 170 °C) 32-35 percig sütjük.

Borzas szilváslepény recepthez fűződő történet, jótanács

Július közepétől szeptember végéig tart a szilva szezonja, ilyenkor friss, az év többi hónapjában fagyasztott gyümölcsből készíthetjük.

A leírásban szereplő Borzas szilváslepény recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (szilvás lepény, lepény) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.