Dunai halászlé

Elkészítés módja
1. A pontyot megtisztítjuk, ha van benne haltej vagy ikra, azt félretesszük. Fejét levágjuk, megtisztítjuk, méregfogát kiszedjük. Törzsét kifilézzük, bőrös oldalukkal lefelé vágódeszkára rakjuk. Ehhez a változathoz általában lehúzzuk a hal bőrét: a filék keskeny végénél a halhús és a bőre közé vágunk, a bőr végét a bal kezünkkel megfogjuk, és a kést kissé lefelé szorítva a vastagabb része felé végigvágjuk. Akkor jó, ha a bőre teljes egészében lejön. A filéket 2-3 milliméterenként mélyen beirdaljuk, majd közepes szeletekre, vagy a pörkölthöz hasonlóan kb. 2,5 centis kockákra vágjuk. A pirospaprikával, a cseresznyepaprika-krémmel – ha cseresznyepaprikával főzzük, akkor az a levesbe kerül – meg 1 kiskanál sóval alaposan bedörzsöljük. Letakarva 1 órára a hűtőszekrénybe rakjuk.
2. A burgonyát és a hagymát megtisztítjuk. A burgonyát kockákra, a hagymát vékony karikákra vágjuk, és fazékba vagy bográcsba, kb. 2 liternyi vízbe szórjuk. A halcsontokat és a megtisztított halfejet belerakjuk, 1 csapott evőkanálnyi sót adunk hozzá, majd fölforraljuk. Egy kis rést hagyva lefödjük, és 1,5 órán át főzzük. Esetleg egy csokor petrezselymet, idényben 1-1 szem paradicsomot meg paprikát, paprikacsumát is adhatunk hozzá.
3. Ezután a tűzről lehúzzuk, leszűrjük, a hagymát meg a burgonyát fakanállal szitán át a leszűrt lébe törjük. A halcsontokról meg a fejről – ha egy kissé kihűltek – lefejtjük a húst, és ugyancsak áttörjük (régebben megpróbáltam ezt a halhúst turmixolni, és így a levesbe tenni, de túl krémes lett az állaga, ezért ezt a megoldást nem javaslom).
4. Az így kapott sűrű halalaplevet fölforraljuk, és a pácolt halkockát vagy szeleteket meg a belsőséget 6-8 percig főzzük benne. Ha kell, utánasózzuk, végül darált cseresznyepaprikával tüzesebbé tehetjük.
Dunai halászlé recepthez fűződő történet, jótanács
Általában pontyból készül, de ha kerül bele másfajta hal (harcsa, kecsege stb.), az nem több súlyban, mint a ponty egyharmada. Sok hagymával, jóféle pirospaprikával, néhol tésztával készül, többnyire passzírozás nélkül, azaz alaplé főzése nélkül (receptjét lásd külön). De másképpen főzik Komáromban, Pakson, Baján vagy éppenséggel az Al-Dunán. Az utóbbi különbözik legjobban a többitől: vegyes halból, zöldségekkel és babérlevéllel fő, a végén pedig szinte mindig behabarják (tejföllel elkevert liszttel sűrítik). A halászlé készítése időigényes és sok vesződséggel jár, ezért az alapléből célszerű egyszerre nagyobb mennyiséget főzni, mert lefagyasztható.Aki a hal tisztításától, bontásától idegenkedik, vásároljon külön tisztított halfilét, csontot és fejet, esetleg belsőséget. Igaz, így a leves valamivel drágább, de a főzés lényegesen egyszerűbb.Másféle – kizárólag édesvízi – hal is kerülhet bele, ehhez a mennyiséghez nagyjából 0.5 kilónyi. A kevésbé értékesek, mint például a kárász és a törpeharcsa a hal levét „erősítik”, ezeket az alaplében kell megfőzni. Az értékesebbek, mint például a kecsege vagy a harcsa csontjai szintén az alaplevet ízesítik, de húsukat ugyanúgy bepácoljuk, mint a pontyét, és azzal együtt is főzzük bele a sűrű alaplébe. Ha gyerekek is esznek a levesből, a filék kockákra vágásakor tegyük félre azokat a darabokat, amelyekben biztosan nincsen szálka, s a halalaplében külön főzzük meg. Ha az alaplé egy napot áll a hűtőben, zsírját könnyen leszedhetjük. Ha bármilyen más halételt készítünk, filézés után a csontokat és a fejet fagyasszuk le, és ha összejött egy halászlére való, főzzük meg.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.