Cayun karaj

Cayun karaj recept
Hozzávalók
•  5 dkg vaj
•  fél-fél kiskanál őrölt fekete bors- csilipor és szárított kakukkfű (a friss még zamatosabb)
•  1 kiskanál majoránna
•  fél kiskanál őrölt mustármag
•  3 gerezd zúzott fokhagyma
•  70-80 dkg kicsontozott sertéskaraj
•  1 csapott evőkanál + 1 kiskanál só
•  3 evőkanál olaj
•  1 ág halvány-zeller (szárzeller)
•  2 közepes sárgarépa
•  1 vöröshagyma
•  1 nagy piros húsú paprika
•  1 mokkáskanál őrölt fekete bors
•  7 dl víz
•  1 evőkanál finomliszt (Graham-liszt vagy zabpehelyliszt is lehet)

Elkészítés módja

1. A vajat egy serpenyőben fölolvasztjuk, a borsot, a csiliport, a kakukkfüvet, a majoránnát, a mustármagot meg a zúzott fokhagymát 1 perc alatt megfuttatjuk benne. (A mustármagot borsdarálóban a legegyszerűbb megőrölni.)

2. A karajt megmossuk, leszárogatjuk, majd 1 csapott evőkanál sóval körben bedörzsöljük. Tetejét 4-5 helyen röviden, de mélyen bevágjuk. Ezekbe a nyílásokba vajas fűszerkeveréket csurgatunk, ami marad, a húsra kenjük.

3. Tepsibe tesszük, a megforrósított olajjal leöntjük. A zöldségeket megtisztítjuk, kis kockákra vágjuk, 1 kiskanál sóval meg a borssal összekeverjük, a hús köré szórjuk. 2 deci vizet öntünk rá, és előmelegített sütőben, a közepesnél kicsit nagyobb lánggal (190 °C; légkeveréses sütőben 170 °C) kb. 1 órán át sütjük, levével gyakorta meglocsoljuk.

4. Ha kész, a pecsenyét vágódeszkára emeljük. Zöldséges levét tepsistől tűzre tesszük, ha volna még rajta folyadék, elpárologtatjuk (zsírjára sütjük). Ezután a liszttel meghintjük, 1-2 percig pirítjuk, majd a maradék vízzel fölöntjük. Néhány percig forraljuk, majd szitán áttörjük, vagy hűlni hagyjuk és turmixoljuk.

5. Tálaláskor a sült karajt fölszeleteljük, tányérra rakjuk, a forró zöldséges krémmártással körülöntjük. Petrezselymes burgonya illik hozzá köretnek.

Cayun karaj recepthez fűződő történet, jótanács

Borjúkarajból is készíthetjük.

A leírásban szereplő Cayun karaj recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (karaj) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Cayun karaj recept - 2 hozzászólás

  1. admin
    admin #5888 2013. 06. 04. 18:48 Válasz

    Reméljük később megtudja majd kóstolni.

  2. zsuzsa56
    zsuzsa56 #5877 2013. 06. 04. 16:13 Válasz

    Nagyon jól hangzik,de sajnos most ilyet nem ehetek.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több karaj recept
Még több karaj recept

Cayun karaj recept - 2 hozzászólás

  1. admin
    admin #5888 2013. 06. 04. 18:48 Válasz

    Reméljük később megtudja majd kóstolni.

  2. zsuzsa56
    zsuzsa56 #5877 2013. 06. 04. 16:13 Válasz

    Nagyon jól hangzik,de sajnos most ilyet nem ehetek.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.