Burgonya quiche spenóttal és gombával

Burgonya quiche spenóttal és gombával recept
Hozzávalók
•  3/4 kg burgonya meghámozva és lereszelve
•  kb. 1 dl olaj
•  1/2 kávéskanál só
•  1/2 kávéskanál bors
•  1 db hagyma
•  25 dkg gomba
•  2 gerezd fokhagyma
•  10 dkg fagyasztott bébi spenót
•  3 tojás
•  2.5 dl tej
•  20 dkg Gruyere vagy Cheddar sajt lereszelve

Elkészítés módja

1. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.

2. Kenjük be 1 evőkanál olajjal a 24 cm átmérőjű tortaformánkat. Rendezzük el rajta a lereszelt burgonyát. Kanalazzunk rá 2 evőkanál olajat egyenletesen elosztva. Sózzuk, borsozzuk. Egy kanállal nyomkodjuk egyenletesen bele a burgonyát tortaformába. Süssük aranybarnára kb. 25-30 perc alatt.

3. Közben egy evőkanál olajban pároljuk meg az apróra vágott hagymát és a 2 gerezd lereszelt fokhagymát, kb. 5 perc alatt. Amikor kész, adjunk hozzá még 2 evőkanál olajat, dobjuk rá a megtisztított és felszeletelt gombát és mérsékelt tűzön pároljuk, addig, amíg a gomba levet nem ereszt, ez kb. 8 perc. Tetszés szerint fűszerezzük oregánóval, kakukkfűvel, majd dobjuk rá a kifagyasztott spenótot, sózzuk, borsozzuk és pároljuk 2-3 percig.

4. Öntsük a tejet egy mély tálba, ízesítsük a maradék 1/8 kiskanál sóval és borssal. Verjük fel a tojásokat és öntsük hozzá a tejhez. Keverjük őket össze alaposan. Rétegezzük rá a burgonyára a spenótos gombát, szórjuk rá a tetejére a sajtot, végül a tojásos-tejes keveréket. Toljuk be a sütőbe és süssük kb. még 20 percig, vagy addig, amíg a sajt ropogósra nem sül rajta. Melegen, vagy langyosan, savanyúsággal tálaljuk.

Burgonya quiche spenóttal és gombával recepthez fűződő történet, jótanács

Egy adag 210 kalóriát tartalmaz, az újítás ebben a quiche tortában, hogy az alap, tészta helyett burgonyából készül.

A leírásban szereplő Burgonya quiche spenóttal és gombával recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (spenót) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Burgonya quiche spenóttal és gombával recept - 2 hozzászólás

  1. spajzgirl
    spajzgirl #8532 2014. 01. 07. 21:38 Válasz

    köszönöm...

  2. Mesyke
    Mesyke #8531 2014. 01. 07. 21:31 Válasz

    Nagyon tetszik gratulálok:)

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Burgonya quiche spenóttal és gombával recept - 2 hozzászólás

  1. spajzgirl
    spajzgirl #8532 2014. 01. 07. 21:38 Válasz

    köszönöm...

  2. Mesyke
    Mesyke #8531 2014. 01. 07. 21:31 Válasz

    Nagyon tetszik gratulálok:)

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.