Büki vadas hús

Elkészítés módja
1. A combot fölengedjük, megmossuk, leszárogatjuk, majd rostjaira merőlegesen 7-8 dekás szeletekre vágjuk, és kissé kiverjük. A szalonnát 0,5 centi vastag csíkokra metéljük. Minden hússzeleten kettőt-kettőt áttűzünk, azaz a hússzeletekbe 4-4 lyukat fúrunk, és a szalonnát ezen átbújtatjuk.
2. Kb. 1 csapott kiskanál sóval behintjük, egy nagy serpenyőben a fele olajon hirtelen mindkét oldalukat elősütjük. Ezután egy kevés (kb. 1,5 deci) vizet öntünk alá, és lefödve kb. 35 perc alatt vaj puhára pároljuk.
3. Amíg készül, megfőzzük a mártást. Ehhez a zöldségeket megtisztítjuk, a hagymát finomra, a többit karikára vágjuk. Egy lábasban a maradék olajon, kevergetve együtt kissé megpirítjuk. A borssal, a kakukkfűvel és a babérlevéllel fűszerezzük, az ételízesítőt is beleszórjuk. A liszttel meghintve még 1 percig pirítjuk, majd kb. 5 deci vízzel fölöntjük. Kevergetve fölforraljuk, azután lefödjük, és kis lángon kb. 35 perc alatt puhára pároljuk.
4. Ha kész, a citromlével, a mustárral meg a borral kellemesen pikánsra ízesítjük, utánasózzuk, a tejföllel dúsítjuk. Pár percnyi forralás után áttörjük, a puha húshoz öntjük, majd együtt megforrósítjuk. Burgonyagombóc illik hozzá köretnek.
Büki vadas hús recepthez fűződő történet, jótanács
Marhacombot vagy hátszínt ugyanígy készíthetünk.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.