Mexikói vadkacsa, vagy vadlibamell

Mexikói vadkacsa, vagy vadlibamell  recept
Hozzávalók
•  40 dkg tarkabab
•  2 fagyasztott vadkacsa vagy vadlibamell (kb. 70 dkg)
•  1 csapott evőkanál só
•  2 evőkanál olaj
•  2 közepes vöröshagyma
•  6 gerezd fokhagyma
•  3 evőkanál sűrített paradicsom (paradicsompüré)
•  kb. 1 liter víz
•  1 csapott kiskanál csilipor vagy csípős Piros Arany (Erős Pista is lehet)
•  fél kiskanál őrölt fekete bors
•  1-1 mokkáskanál őrölt kakukkfű és origano
•  1 kiskanál porcukor
•  20 dkg fagyasztott kukorica
•  1 nagy piros húsú paprika
•  1 evőkanál finomliszt (Graham-liszt vagy zabpehelyliszt is lehet)

Elkészítés módja

1. A babot átválogatjuk, az összetört vagy lyukacsos szemeket (utóbbiakban kártevő húzódhat meg) kiszedjük belőle. Ezután annyi hideg vizet öntünk rá, hogy jócskán ellepje és egy éjjelen át így áztatjuk. Másnap a tetejére feljött szemeket kidobjuk (ezek is rosszak), a többit leszűrjük, leöblítjük.

2. Közben a húst hűtőszekrényben kiengedjük, majd lecsöpögtetjük és kicsontozzuk. Bőrét több helyen bevágjuk és szemrevételezzük, mert ha volna még benne toll vagy szőr, azt ilyenkor kell csipesszel kihúzni vagy kiskéssel kikaparni.

3. Húsát sóval bedörzsöljük, kb. 20 percig pihentetjük, azután bőrös oldalával lefelé egy lábasban az olajat aláöntve sütni kezdjük. Ha egy kis zsírja már kiolvadt, megfordítjuk, és a másik oldalát is megpirítjuk, majd lecsöpögtetve félrerakjuk.

4. Visszamaradó zsírjában a finomra vágott vöröshagymát 2-3 perc alatt megfonnyasztjuk, majd a zúzott fokhagymával még fél percig, azután a paradicsompürével további 1 percig együtt pirítjuk. A vízzel fölöntjük, a babot és az elősütött húst beletesszük, a chiliporral, a borssal, a kakukkfűvel és az origanóval fűszerezzük.

5. Nagy lángon fölforraljuk, azután lefödve, kis lángon kb. 1 óra 15 perc alatt puhára pároljuk. Közben az edényt néhányszor megrázogatjuk, az ételt többször megkeverjük. Elfövő levét mindig egy kevés vízzel pótoljuk, úgy jó, ha főzés alatt végig ellepi.

6. Ha kész, a porcukorral ízesítjük, a fölengedett, lecsöpögtetett kukoricát és a félcentis kockákra vágott paprikát hozzáadjuk, még 5 percig főzzük. A húsokat kiemeljük, lecsöpögtetve vágódeszkára fektetjük, és félbevágjuk. Így lesz négy fél mell belőle, amit tálaláskor egyenként, kissé ferdén fölszeletelünk.

7. A babot megkóstoljuk, ha kell, utánasózzuk-fűszerezzük. Levét az 1 deci vízzel simára kevert liszttel sűrítjük, 2-3 percig forraljuk. Tálaláskor a fölszeletelt vadat a forró babra fektetjük.

Mexikói vadkacsa, vagy vadlibamell recepthez fűződő történet, jótanács

Pecsenyeliba-mellet is süthetünk hasonlóképpen.

A leírásban szereplő Mexikói vadkacsa, vagy vadlibamell recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.