Aszalt szilvás harcsa

Aszalt szilvás harcsa recept
Hozzávalók
•  60 dkg bőr és szálka nélküli afrikai harcsa- vagy harcsafilé
•  1 kiskanál só
•  2 dl fehérbor
•  2 evőkanál kristálycukor
•  15 dkg kimagozott puha aszalt szilva
•  2 evőkanál tisztított mandulabél
•  4-8 vékony szelet húsos szalonna
•  2 evőkanál olaj

Elkészítés módja

1. A halfilét ujjainkkal végigtapogatjuk, ha lenne még benne szálka, csipesszel kiszedegetjük. Ezután kicsit lapjában 4 egyforma szeletre vágjuk, dundibb felét lapjában, hosszában bevágjuk és kihajtjuk, hogy egyforma vastag filéket kapjunk. Kissé kiverjük, a sóval behintjük, félretesszük.

2. A bort a cukorral addig melegítjük, míg az utóbbi fel nem olvad benne. Az aszalt szilvát ebben áztatjuk – ha a szilva puha, akkor kevesebb, ha kemény, akkor kicsit több ideig. Ezután lecsöpögtetjük, magja helyére 1-1 tisztított mandulabelet rakunk.

3. Az így előkészített szilvát a halfilék közepén, hosszában végigrakjuk. 1-2 szelet szalonnával körbetekerjük, és egy vasserpenyőben, a megforrósított olajon többször megforgatva 8-10 perc alatt megsütjük, de közepesen forró sütőben is megsüthetjük 10 perc alatt.

4. Tálaláskor kissé ferdén, vastagon fölszeleteljük. Párolt rizs illik hozzá köretnek.

Aszalt szilvás harcsa recepthez fűződő történet, jótanács

Harcsa helyett másféle szálkamentes halfilével is készíthetjük.

A leírásban szereplő Aszalt szilvás harcsa recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (aszalt szilva) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.