Afrikai harcsa egyiptomi módra

Elkészítés módja
1. A haltörzset végigvágjuk, hogy tölthető legyen, de ne essen ketté.
2. Sóval bedörzsöljük, majd ecettel lemossuk, ezzel a szagát eltüntetjük.
3. A töltelékhez a paradicsomot felkockázzuk, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, fokhagymát, petrezselymet, koriandert és végül megfűszerezzük. Alaposan összekeverjük.
4. A sütőt előmelegítjük 200 fokra.
5. A tepsibe kevés olajat töltünk, a halat belerakjuk, megtöltjük a töltelékkel, majd berakjuk a sütőbe.
6. Kb. 40-50 percig sütjük, majd megfordítjuk (nem egyszerű művelet, de megvalósítható). Ha van grill funkció, úgy folytatjuk a sütést még 10 percig.
Afrikai harcsa egyiptomi módra recepthez fűződő történet, jótanács
A receptet egy egyiptomi barátomtól tanultam. Legjobb tengeri halból lenne, de az afrikai harcsával ő is nagyon meg volt elégedve.
Ekkora halnak mindenképpen kell, hogy rendesen átsüljön, és a végén kicsit megpirul a teteje, ami nagyon jót tesz neki. Kisebb hal esetében természetesen elég kevesebb sütési idő is.
Biztos kiváló ízű lesz a koriandertől meg a köménytől, de lenne egy kérdésem kell a 40-50 perc sütésidő?