Waldorf-saláta

Waldorf-saláta recept
Hozzávalók
•  30 dkg zsenge zellergumó
•  1 kiskanál só
•  1 citrom
•  10 dkg dióbél
•  10-12 evőkanál majonéz
•  2 közepes alma (kb. 35 dkg)
•  csipetnyi Cayenne bors
•  1 dl habtejszín
a tálaláshoz:
•  fél fej saláta

Elkészítés módja

1. A zellert meghámozzuk, vékonyan fölszeleteljük, majd gyufaszálnyi csíkokra vágjuk. Egy lábasban 5 deci vizet forralunk, megsózzuk, fél citrom levével ízesítjük, a zellert beleszórjuk, és a tűzről levéve, lefedve hűlni hagyjuk.

2. Egy másik lábasban újabb 5 deci vizet forralunk, a diót beleszórjuk, majd leszűrjük, és vékony, barna héját lefejtjük (így szól az eredeti recept, de ez a pepecs művelet el is maradhat). Néhány szemet a díszítéshez félreteszünk, a többit két-három vágással durvára daraboljuk és a majonézbe keverjük.

3. Az almát jól megmossuk, megtöröljük, majd a zellerhez hasonló csíkokra metéljük (az eredeti receptben az almát meghámozzák), azonnal citromlevet csöpögtetünk rá, nehogy megbarnuljon, és a leszűrt, jól lecsöpögtetett zellerrel együtt a majonézbe keverjük.

4. Ha kell, utánasózzuk, esetleg szűrt citromlével ízesítjük. Cayenne borssal fűszerezzük, végül a habbá vert tejszínt beleforgatjuk. Jól lehűtjük. Tálaláskor kúpszerűen tálra halmozzuk, metéltre vágott fejes salátával körbeszórjuk, és a félretett dióval díszítjük.

Waldorf-saláta recepthez fűződő történet, jótanács

A New York-i luxusszálloda, a Waldorf Astoria konyhájában készült először ez a saláta, még az 1900-as évek elején. Innen a neve.

A leírásban szereplő Waldorf-saláta recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (saláták, waldorf saláta) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.