Vasi meggyes rétes

Vasi meggyes rétes recept
Hozzávalók
4 rúd tésztához:
•  3 doboz kefir (175 gramm)
•  3 egész tojás
•  60 dkg finomliszt
•  csipet só
A töltelékhez:
•  1 kg magozott meggy
•  cukor ízlés szerint
A tészta lekenéséhez:
•  2.5 dl étolaj
•  25 dkg finomliszt
A tésztalapok lekenéséhez:
•  4 evőkanál étolaj
A rudak lekenéséhez:
•  4 evőkanál étolaj

Elkészítés módja

1. A tészta hozzávalóiból a kefireket, tojásokat összedolgozzuk kevés sóval és a liszttel, hogy rétestészta állagú legyen. Cipót formálunk belőle amit téglalap alakúra kinyújtunk.

2. Az olajból, lisztből zsemleszínű rántást készítünk (nem folyósat), majd kihűtjük és a kinyújtott tésztára kenjük. (Ettől lesz majd leveles a rétesünk.)

3. Ezek után felcsavarjuk, mint a bejglit és 4 részre osztjuk.

4. A meggyet cukorral megszórjuk és egy kevés fahéjat vagy szegfűszeget is teszünk rá, majd lecsepegtetjük.

5. Mindegyik tésztarudat egyenként kinyújtjuk, étolajjal lekenjük és meggyel megszórjuk.

6. Feltekerjük őket, tepsibe helyezzük, étolajjal lekenjük és 200 fokon megsütjük.

7. Amikor szép pirosak, akkor kész. Kivesszük a sütőből, kicsit megszórjuk porcukorral, konyharuhával letakarjuk és kicsit megnyomkodjuk.

8.10 perc után felszeleteljük és porcukorral meghintjük. Bármilyen töltelékkel nagyon finom.

A leírásban szereplő Vasi meggyes rétes recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (rétesek, rétes, meggyes rétes) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.