Töki pompos

Elkészítés módja
1. A kétféle lisztet egy nagy tálban összeforgatjuk, a közepét pedig kimélyítjük. Öntünk bele két deci vizet, belemorzsoljuk az élesztőt, majd 10-15 percet várunk a tészta felfutására. Ezt követően a burgonyával, sóval és maradék langyos vízzel kenyértésztát dagasztunk belőle. Letakarjuk, majd meleg helyen 45 perc alatt a duplájára kelesztjük.
2. Enyhén meglisztezett gyúródeszkán tepsi nagyságúra és ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, majd egy kiolajozott tepsibe simítjuk. Húzzuk föl a tésztát a sütő peremére is, mert sütés közben egy kicsit összeugrik.
3. Lekenjük egy kevés olajjal, majd 15-20 percnyi kelesztés után villával megszurkáljuk, s előmelegített sütőben, a közepesnél nagyobb lánggal 9-10 perc alatt elősütjük.
4. Közben meghámozzuk a lilahagymát, s félbe szeleteljük. A fokhagymát pépesre zúzzuk, majd belekeverjük a tejfölbe.
5. A főtt füstölt szalonnát félcentis kockákra vágjuk. Kolbász esetén azt is felkockázhatjuk, de az is megfelelő, ha lapjában kettévágjuk és felszeleteljük.
6. Az elősütött pompost egyenletesen megkenjük a fokhagymás tejföllel. A hagymát és a szalonnát egyenletesen rászórjuk, majd a durvára reszelt sajttal megszórjuk és 5-6 percre visszatoljuk a sütőbe.
7. Vágódeszkára rakjuk, majd hat nagy szeletre vágjuk és frissen tálaljuk. A tetejére akár tejfölt is rakhatunk.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.