Vaddisznókocsonya

Elkészítés módja
1. A vaddisznócombot fölengedjük, megmossuk. A megtisztított körmöket hosszában kettécsapjuk (erre vásárláskor a hentest is megkérhetjük), megmossuk, majd a hússal együtt fazékba rakjuk. A köröm azért kell bele, mert különben nem lesz kocsonyás a leve.
2. Ezután 3-3,5 liter hideg vizet ráöntünk és fölforraljuk. Kis lángra állítjuk, hogy épp csak gyöngyözve forrjon. A tetején keletkező szürkés habot leszedjük.
3. A zöldségeket és a fokhagymát megtisztítjuk, a vöröshagymát megmossuk, majd héjastól félbevágjuk. Mindezeket a fűszerekkel és a fele sóval a húsokhoz adjuk. Kis lángon 3-4 órán át főzzük, majd félrehúzzuk és 15 percig pihentetjük, hogy egy kicsit leülepedjen.
4. Ezután tiszta konyharuhán vagy gézvásznon átszűrjük. Újra a tűzre tesszük, megkóstoljuk, és utánasózzuk. Ezután hűlni hagyjuk, tetejéről a zsírt szalvétával leszedjük.
5. A körmöt amennyire csak tudjuk kicsontozzuk, földaraboljuk, majd a rostjaira merőlegesen fölszeletelt puha combbal együtt mélytányérokba rakjuk. Néhány karika zöldség is kerülhet rá. Mindegyikre pár evőkanálnyi levet öntünk, kocsonyásodni hagyjuk. Csak ezután öntjük rá a maradék levet, végül dermedni hagyjuk (ha egyszerre öntjük rá a levet, akkor is megkocsonyásodik, csak „elúszkál” benne a díszítésnek szánt zöldség).
Vaddisznókocsonya recepthez fűződő történet, jótanács
Külön a kocsonyalé, külön a hús lefagyasztható, azután csak annyi a teendő, hogy együtt felforraljuk, leszűrjük, és már adagolhatjuk is a tányérokba, hogy megdermedjen.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.