Túrótorta zselédarabkákkal

Elkészítés módja
1. A tésztához valókból vékony piskótakorongot sütünk (receptjét lásd külön), mindössze annyi különbséggel, hogy a lisztbe egy kis sütőpor is kerül.
2. A zseléport az előírás szerint elkészítjük, azaz 3 deci vízzel vagy gyümölcslével, a cukorral és a citromlével kevergetve felfőzzük. Amikor már megdermedt, hűtőszekrénybe tesszük, mert csak így hűl le annyira, hogy fölapríthassuk.
3. A túrót áttörjük. A margarint először magában, majd a porcukorral és a vaníliás cukorral keverjük habosra. A tejet felforraljuk, a zselatint beleszórjuk, kevergetve föloldjuk. Amikor már szinte hideg, de még nem kocsonyásodott meg, a túróval és a cukros margarinnal krémesre keverjük.
4. A zselét apró kockákra vágjuk, a túrókrémbe forgatjuk. Egyenletesen a tésztára simítjuk, hűtőszekrényben dermedni hagyjuk. Tálaláskor tejszínhabbal díszítjük.
Túrótorta zselédarabkákkal recepthez fűződő történet, jótanács
Az általunk főzött zselé helyett többszínű zselécukorkát vagy aszalt gyümölcsöt is beleapríthatunk a töltelékbe. A torta tetejére friss gyümölcs, arra pedig zselé is kerülhet.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.