Narancstorta tejszínesen

Elkészítés módja
1. Megsütjük a piskótát. A narancsok héját egy lábasba reszeljük, kifacsart levüket is beleöntjük. A zselatinnal, a liszttel, a cukorral és 2 deci tejszínnel pár perc alatt sűrű krémmé főzzük. Hűlni hagyjuk, majd krémesre keverjük. A maradék 5 deci tejszínt kemény habbá verjük, majd kanalanként hozzáadva a narancsos krémet, tovább verjük.
2. Egy 24 centi átmérőjű tortaformát folpackkal kibélelünk. A díszítésnek szánt narancsot kifilézzük, a tortaforma aljára (ez lesz később a teteje) rakosgatjuk.
3. A tejszínes krém egyharmadát rásimítjuk. A piskótakorongot lapjában 3 részre vágjuk, 2-2 evőkanál lekvárral megkenjük. Az egyiket megkent oldalával felfelé a tortaformába, a krémre tesszük. Egy harmadnyi krém, majd tortalap következik. Erre kerül a maradék krém, végül lekváros oldalával lefelé az utolsó tortalapot is ráillesztjük.
4. Hűtőszekrényben egy éjjelen át dermedni hagyjuk. Végül tálra borítjuk, a tortaformát és a folpackot leemeljük róla, majd a torta tetejét tejszínhabbal díszítjük.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.