Citromtorta

Elkészítés módja
1. A tortakorongot lapjában 3 részre vágjuk, és a citrom kifacsart levével meglocsoljuk.
2. A krémhez az egyik citrom héját lereszeljük, az összesnek a levét kifacsarjuk. Mindezeket a porcukorral addig keverjük, míg az fel nem oldódik benne. A puha (szoba hőmérsékletű) vajat vagy margarint habosra keverjük, majd apránként hozzáadjuk a citromos cukrot. Fontos, hogy mindig jól keverjük ki, nehogy kicsapódjon.
3. A tortalapokat ezzel a citromos krémmel egymásra rétegezzük úgy, hogy az oldalára meg a tetejére is jusson belőle. Hűtőszekrényben fél órán át dermesztjük, majd az oldalát a darált keksszel beszórjuk, egy kicsit rá is nyomkodjuk.
4. Rövid időre ismét behűtjük, végül tálaláskor kemény habbá vert tejszínnel és citromszeletekkel díszítjük.
Citromtorta recepthez fűződő történet, jótanács
Előfordulhat, hogy a margarin a krémben kicsapódik. Ilyenkor két dolgot tehetünk: elektromos habverővel simára keverjük, vagy vízgőzre állítjuk, és megvárjuk amíg a margarin fölolvad benne, majd a tűzről levéve hűlni hagyjuk, közben többször kikeverjük.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.