Dobos torta
Elkészítés módja
1. Piskóta készítés: A 3 tojást ketté választjuk. A fehérjét a cukorral kemény habbá verjük. Hozzá adjuk a tojás sárgát, tovább keverjük a vízzel és a az olvasztott vajjal. A liszteket a sütőporral elvegyítjük és fakanállal bele forgatjuk a tojásos cukros alapba. Még egy ilyen adagot lekeverünk, míg az első lap sül. 180 fokra melegített sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben 12-13 perc megsütjük. A papírt lehúzzuk róla. A piskótát a rövidebb oldalára merőlegesen 3 részre vágjuk. Így kapunk 6 lapot.
2. Krém készítése: Vizet felforralunk egy lábasban. Egy tálba bele ütjük a tojásokat, cukrokkal együtt vízgőz felett habosra keverjük, majd hozzá adjuk a csokoládét és a kakaóport is. Addig keverjük kézi mixerrel, míg jól besűrűsödik. A kihűtött krémhez hozzá keverjük a vajat, jól kihabosítjuk. Megtöltjük a lapokat, az oldalát is körbe bekenjük vele. Hűtőbe tesszük 4-5 órára vagy egy éjszakára és másnap bevonjuk a karamellel.
3. Ehhez a kristálycukrot a vajjal pár csepp citromlével egy serpenyőben felolvasztjuk. Addig keverjük, míg szép aranybarna lesz. A kis tortánkat bevonjuk vele. Gyorsan elsimítjuk és még gyorsabban a szeleteket bejelöljük. Nagyon hamar megszilárdul,gyorsan kell ezt a műveletet elvégezni. A megmaradt krémmel feldíszítjük. A csokoládés írókát forró vízbe állítottam és kidíszítettem vele a tortát. Jó étvágyat kívánok hozzá!
Dobos torta recepthez fűződő történet, jótanács
Először készítettem ebben a formában, valódi dobos krémmel, karamellel a tetején.
Nagyon finom, próbáljátok ki!
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.