Dobos-torta

Elkészítés módja
1. A tésztához a tojások sárgáját a cukor felével 3-4 perc alatt habosra keverjük. A tojásfehérjét a maradék cukorral habbá verjük. A kétféle masszát óvatosan egymásba forgatjuk, közben az olvasztott vajat belecsurgatjuk, és apránként a lisztet is beleszitáljuk.
2. Egy sütőlemezt vagy egy nagy tepsi hátoldalát 23 centi átmérőjű tortakarika nagyságának megfelelően bevajazunk, enyhén meglisztezünk. A tészta egyhatodát rákenjük, előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C) kb. 10 percig sütjük. Amint a sütőből kivettük, a lapot késsel kissé megemeljük, majd félretéve hűlni hagyjuk. A maradék tésztából ugyanígy még öt lapot sütünk.
3. A krémhez a tojásokat a fele porcukorral vízgőz fölött sűrűre főzzük, kevergetve kihűtjük. A puha (szoba hőmérsékletű) vajat a maradék porcukorral, a kakaóval meg a vaníliás cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a cukros tojást, majd a puha (olvasztott) csokoládét is beledolgozzuk.
4. Ebből a krémből 4 evőkanálnyit kiveszünk, és félretesszük. A többivel megkenünk öt lapot és egymásra illesztjük. Hűtőszekrényben dermedni hagyjuk, majd a félretett krémmel az oldalát körbekenjük. Újra hűtőbe tesszük.
5. A karamellhez a cukrot egy serpenyőbe szórjuk és kis lángon, kevergetve aranysárgára pirítjuk. Ezután az utolsó tortalapra öntjük, és egyenletesen elkenjük rajta. Még mielőtt teljesen megkötne, olajjal vagy zsírral megkent késsel 16 szeletre vágjuk. Megvárjuk, amíg az égetett cukor-máz teljesen megkeményedik, majd a torta tetejére rakosgatjuk.
Dobos-torta recepthez fűződő történet, jótanács
Az eredeti recept szerint a krémbe kakaópor mellett kakaóvaj és kakaómassza is került, ám ezekhez nehéz hozzájutni, ezért kissé módosítottuk az ételleírást. Dobos C. József (1847–1924) szakács- és cukrászmester, csemegekereskedő és szakíró. 1884-ben alkotta és az 1885-ös kiállításon mutatta be a róla elnevezett tortát, mely azóta világszerte ismertté vált.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.