Szilvás gombóc

Elkészítés módja
1. A burgonyát héjában, enyhén sós vízben megfőzzük, meghámozzuk, és még melegen áttörjük. Amikor kihűlt, az összes többi tésztához valóval összegyúrjuk és két cipót formálunk belőle.
2. Egy kis darab tésztát ellenőrzésképpen gyöngyözve forró vízben kifőzünk. Ha túl lágy, egy kevés lisztet, ha túl kemény, egy kis margarint gyúrunk bele.
3. A megmosott szilvákat kimagozzuk, a magok helyére egy-egy kockacukrot és késhegynyi fahéjat hintünk. A tésztát egy lisztezett gyúrólapon 1 centi vastagra gyújtjuk, és 5x5 centis négyzetekre vágjuk.
4. Mindegyik közepére egy szilvát rakunk, a tésztát ráhajtjuk, majd lisztes kézzel gombóccá formáljuk. Forrásban lévő sós vízbe rakjuk – egyszer óvatosan megkeverjük, nehogy letapadjon –, majd megfőzzük. Ha a gombócok a víz tetejére feljöttek, még 2-3 percig főzzük, majd szűrőkanállal kiszedjük.
5. Jól lecsöpögtetjük, és vajban pirított zsemlemorzsába forgatjuk. Fahéjas porcukorral meghintve tálaljuk.
Szilvás gombóc recepthez fűződő történet, jótanács
Célszerű egyszerre nagyobb mennyiségű gombócot főzni, mert jól fagyasztható. (Vigyázat, nyersen nem lehet!)A tésztához régi burgonyát használjunk, újkrumpli nem jó hozzá.Július közepétől szeptember közepéig tart a szilva szezonja, ilyenkor friss, az év többi hónapjában fagyasztott és fölengedett gyümölcsből vagy lecsöpögtetett szilvabefőttből készíthetjük.
Ha lefagyasztottam, utána hogyan tudom felhasználni? Kiolvasztom, átmelegítem vízben és bundát kap? Vagy???