Szecsuáni csirkemell
Elkészítés módja
1. A csirkemellet vágjuk fel kisebb kockákra. A gombát ízlés szerint szeleteljük fel. Az újhagymát vágjuk fel vékonyra, és a fokhagymát vágjuk apróra.
2. Egy wok-ba (v. serpenyőbe) öntsük bele az olajat, majd hevítsük fel. Ezután tegyük bele a feldarabolt csirkemellet, majd 6-8 perc alatt fehéredésig pirítsuk. Ekkor szűrőkanállal szedjük ki, és tegyük félre.
3. A visszamaradt zsiradékba tegyük bele a vékonyra felszeletelt újhagymát, majd pároljuk pár percig, és akkor adjuk hozzá az apróra felvágott fokhagymát is. Ezután adjuk hozzá a gombát, ízlés szerint sózzuk, és pároljuk pár percig, majd adjuk hozzá a zöldborsót, és szórjuk meg a barna cukorral. Pár perc alatt pároljuk puhára, majd tegyük bele az elősütött csirkemellet és keverjük össze.
4. Egy tálkába keverjük össze a citromlevet a szójaszósszal, majd öntsük rá a zöldséges-csirkemellre. Óvatosan keverjük össze, majd 2-3 percig pároljuk tovább.
5. A kukoricalisztet keverjük simára egy pici vízzel, majd öntsük rá a zöldségekre, óvatosan keverjük össze, majd pár perc alatt, sűrítsük be a szaftot.
6. Közben készítsük el rizst.
Szecsuáni csirkemell recepthez fűződő történet, jótanács
Tálaláskor a zöldséges-sült csirkemellet a rizzsel kínáljuk.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.