Strudli

Elkészítés módja
1. A tésztához a lisztet tálba töltjük, majd a tojások sárgájával, az olajjal, a sóval és annyi aludttejjel gyúrjuk össze, hogy olyan tészta legyen belőle, amelyik sem a kezünkhöz, sem a tálhoz nem ragad hozzá. Letakarva 15 percig pihentetjük.
2. A töltelékhez a tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé a kétféle cukrot is hozzáadjuk. A lekvárt kicsit kikeverjük.
3. A tésztát lisztezett gyúrólapon félcenti vastagra, kb. 40x40 centisre kinyújtjuk, félbevágjuk. Az egyikre lekvárt kenünk, a másikra tojáshabot simítunk úgy, hogy a tésztán körben ujjnyi szegélyt üresen hagyunk, ide ne kerüljön töltelék. Az így előkészített tésztákat óvatosan félbehajtjuk, a tésztaszélek találkozásánál jól összenyomjuk. Ezután belisztezett derelyemetszővel kb. 10x10 centis „táskákra” szabjuk. Fontos, ennél a műveletnél a derelyevágót jól nyomjuk rá a tésztára, különben a tölteléke kifolyhat. Épp ezért, akinek kevesebb a gyakorlata, a tésztát a derelyéhez hasonlóan töltse meg!
4. Nagy serpenyőben bő olajat forrósítunk, a strudlikat óvatosan belerakjuk, oldalanként kb. 2 perc alatt aranybarnára sütjük. Konyhai papírtörlőre szedve lecsöpögtetjük. Melegen, frissen finom igazán. Aludttejet szokás kínálni hozzá.
Strudli recepthez fűződő történet, jótanács
A tésztát a következőkkel is tölthetjük 20 deka főtt krumplit cukorral és vaníliás cukorral édesre vagy sóval és borssal sósra ízesítünk. 20 deka tehéntúrót cukorral és vaníliás cukorral édesre vagy sóval és borssal (esetleg kaporral) sósra ízesítünk, utóbbi esetben juhtúró is lehet. 10-10 deka tehéntúrót és főtt krumplit összetörünk, 1 tojással összedolgozzuk. Édesre vagy sósra ízesítjük.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.