Sertésborda hentes módra

Sertésborda hentes módra recept
Hozzávalók
•  50-60 dkg kicsontozott sertéskaraj
•  1 csapott kiskanál + fél mokkáskanál só
•  6-8 dkg füstölt szalonna
•  4 evőkanál olaj
•  15 dkg gépsonka
•  15 dkg csemegeuborka
•  1 mokkáskanál sűrített paradicsom (paradicsompüré)
•  fél mokkáskanál őrölt fekete bors
•  1 kiskanál finomliszt
•  fél csokor petrezselyem

Elkészítés módja

1. A húst 4 vagy 8 szeletre vágjuk, egyenként kissé kiverjük, megsózzuk és félretesszük.

2. A szalonnát gyufaszálnyi csíkokra metéljük, és egy serpenyőben, 1 evőkanál olajat ráöntve a zsírját kis lángon kisütjük. Közben a sonkát és az uborkát ugyanígy fölcsíkozzuk. A szalonnán először a sonkát pirítjuk 1-2 percig, majd az uborkát, azután a paradicsompürét adjuk hozzá, megborsozzuk, fél mokkáskanál sóval ízesítjük.

3. A liszttel meghintjük, fél percig pirítjuk, 2 deci vízzel fölöntjük. Épp csak 1 percig forraljuk, ezalatt leve egy kicsit besűrűsödik. A fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük.

4. A húst a maradék olajon a közepesnél erősebb lánggal oldalanként 2-3 percig sütjük, lecsöpögtetjük. A sonkás, uborkás raguval leöntve tálaljuk. Sült burgonya és párolt rizs illik köretnek hozzá.

Sertésborda hentes módra recepthez fűződő történet, jótanács

Borjúkarajból ugyanígy készíthetjük. Sütés előtt a hússzeleteket finomlisztben is megforgathatjuk. Eredeti változatában az elősütött húst pecsenyelében puhára párolják. A szalonnát megpirítják, hozzáforrósítják a sonkát, majd belekeverik az uborkát, és így adják a puha szaftos karajhoz.

A leírásban szereplő Sertésborda hentes módra recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több karaj recept
Még több karaj recept

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.